Kilenc év hallgatás után kitálalt a volt FKF-vezető arról, hogyan segítette kétharmados győzelemre a Fideszt

Csontos István, a Fővárosi Közterület Fenntartó (FKF) korábbi vezetője beszélt a HVG-nek arról, hogyan került kapcsolatba Pintér Sándor és Simicska Lajos köreivel, milyen szerepet vállalt a 2010-es választások előtt a baloldal lejáratásában. Kitért arra, hogy a Fidesz-érában miként akarták befolyásolni az FKF közbeszerzéseit, és említést tett egy gánti látogatásról is Orbán Viktor családtagjainál.

Kezdjük onnan: hogyan került közel Pintér Sándor korábbi főrendőr, belügyminiszter köreihez?

Óbudai gyerek vagyok, és volt egy ottani barátom, akit nem szeretnék megnevezni. Szentendrére járt katonai főiskolára, tábornoki rangig jutott. Komoly pozícióban volt egészen 2022-ig a Belügyminisztérium kötelékében. Amikor 2002-ben megbukott a Fidesz-kormány, fiókhálózati vezető voltam a Budapest Bankban, és a barátom megkért, segítsek Pintéréknek, hogy szerepet kapjanak a bank fiókhálózatának fegyveres őrzésében. Benne voltam abban a néhány fős csapatban, amely eldöntötte, hogy végül ki legyen a nyertes. Feltétel volt, hogy nem lehetnek drágábbak, mint az előző cég. A bank felső vezetése is megértette az üzenetet, hogy nyissanak e felé a kör felé. Nem volt rájuk panasz, komolyan vették a biztonsági üzletáguk felépítését.

Csendes pártszimpátia alapján, szívességből protezsálta be őket a bankba, vagy kapott ezért valamiféle ellentételezést?

Alapvetően jobboldali beállítottságúnak gondolom magam, bár nehéz megfogalmazni, hogy napjainkban mit jelent a jobboldali értékrend. Inkább baráti szívesség volt ez.

Innentől kezdve lehet azt mondani, hogy Ön Pintér Sándor köreihez tartozott?

Igen. Majd ugyanez a kör nyitotta meg Simicska Lajos vonalát felém. Bár a sajtóban Simicska-emberként jellemeztek, soha nem találkoztam vele, csak azokkal, akik neki dolgoztak, de őket nem nevezném meg, van, akivel máig jó a kapcsolatom. Átmentem az Inter-Európa Bankba, amelynek a portfóliójában már benne volt a Közgép, mert olyan hitele volt, amit nem tudott fizetni. A céget az Axon-csoport vásárolta meg, persze tudtam, hogy valójában ki a vevő, ha direkt módon nem is lehetett Simicskához vagy Nyerges Zsolthoz kötni. Miután segítettem e körnek hitelkérelmekben, pénzügyi tervek készítésében, kaptam tőlük állásajánlatot, de nem fogadtam el.

Ezt is puszta barátságból tette?

Abszolút. Ugyanakkor a bank részéről üzleti döntés volt a hitelezésük.

A Pintér-kör küldte 2010-ben, még Demszky Gábor főpolgármestersége idején a fővárosi FKF vezetésébe? Erről azt mondta korábban nekem: „Segítettem, hogy kétharmaddal győzzenek, aztán kidobtak, mint egy darab szart”.

Pontosan. Leszögezném, soha nem voltam Fidesz-tag. Baráti, jó haveri kapcsolataim voltak. És a választások előtt, még 2009 végén megkeresett a Simicska-vonal, hogy kellene egy olyan ember, aki ért a cégátvilágításhoz, és megbíznak benne, de nem lehet közvetlenül a Fideszhez kötni. Nekem is elég volt már 15 év a bankvilágból. Azt mondták, a FKF-nél rengeteg zűrös ügyről tudnak. Az akkori, szocialista kötődésű vezérigazgató, Bielek Péter pedig nyitott volt arra, hogy felvegyen vezérigazgatói tanácsadónak. Ez 2010 elején történt, majd egy-két hónapra rá gazdasági vezérigazgató-helyettes lettem. Az volt a dolgom, hogy kezdjem el átnézni a cég papírjait, szerződéseit. Volt egy olyan háttér-megállapodás, hogy az akkori, baloldali városvezetés, tehát a Hagyó Miklós–Demszky Gábor-vonal már ne kössön a választásokon átívelő, hosszú távú szerződéseket. Pontosan értették, miért kerülök oda, csak ugye, nem tartoztam direkt módon a Fideszhez.

Mondja ki egyenesen, hogy mi is értsük! Szállítania kellett a Fidesznek a baloldal korrupciógyanús ügyeit, amikkel le lehetett őket járatni?

Igen, azt vállaltam, hogy a Fidesz Szentendrei úti médiaközpontjába – ahol például a Hír TV volt – beviszem a gyanús szerződéseket. Nincs rá tanúm, de volt, hogy Liszkay Gábor kiadóigazgató személyesen vette át ezeket, volt, hogy a portán kellett leadnom.

Hozzászólások