Éveken keresztül milliárdos nagyságrendben csalhattak Magyarországon a Kínából érkező áruk vámolásánál – tudta meg a HVG, és ezt megerősítette lapunknak az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) sajtóirodája is. Információink szerint az elkövetők igen egyszerű trükköt alkalmaztak: elfogadták az országba érkező szállítmányok alulértékelt árát, ezáltal pedig a fizetendő vám is sokkal kevesebb volt.
Forrásaink a következő leegyszerűsített példával magyarázták a módszert: ha Pekingből Magyarországra érkezik egy 100 ezer darabos cipő- és ruhaszállítmány, akkor a csatolt papírokon feltüntetik, mennyit érnek a termékek, a fizetendő vámot pedig ennek alapján állapítják meg. A fogadó fél ugyanakkor felülbírálhatja az áru értékét, például szúrópróbaszerű vizsgálattal megállapíthatja, hogy a cipők darabja nem 50 dollárt ér, hanem 100-at. Ebben az esetben értelemszerűen több lesz a fizetendő vám is.