Románia
A szociáldemokrata Adrian Nastase 2000–2004 közötti román miniszterelnök ellen – 2001-ben vele kötötte Orbán Viktor azt a megállapodást, amit az MSZP kiforgatott, és román munkavállalók inváziójával kampányolt – egy évvel a hivatali idejének végét követően indult vizsgálat korrupció gyanújával. Az első ítélet 2012-ben született, tiltott kampányfinanszírozás vád alapján. Nastase két évet kapott – amikor a rendőrök érte mentek, öngyilkosságot kísérelt meg: torkon lőtte magát –, és nyolc hónap után feltételesen szabadlábra helyezték. 2014-ben zsarolásért és korrupcióért kapott négy évet.
A korrupciós helyzet a magyarországihoz hasonlóan súlyos Romániában, ahol korábban sorra vittek el vezető politikusokat rabszáron. Ez a korrupció elleni harc eredménye vagy csak porhintés? Mire számíthatunk uniós szinten Laura Codruta Kövesitől, a most felállt Európai Ügyészség vezetőjétől, akinek hasonló munkáját sok kritika érte Romániában?
Mind a két vád ahhoz kötődött, hogy a bukaresti villájához 630 ezer euró értékben építőanyagot és bútort fogadott el egy építési vállalkozótól, akinek utána szívességeket tett. Párttársa és egykori tanítványa, Victor Ponta akkori miniszterelnök „politikai mártírnak” minősítette Nastasét, aki még abban az évben szabadult.
Ahogy telnek a napok, és a szekrényekből kihulló csontvázak lassan tömegsír jellegét öltik, a polgárok nemcsak elhiszik, hogy lehetséges a rendszerváltás, de nagy részük egyre inkább szeretne aktív részesévé is válni a folyamatnak – mutatják a közvélemény-kutató friss adatai.
Horvátország