Olyan ez, mintha valaki hirtelen kitárt volna egy ablakot, s az áporodottság helyére friss, szabad levegő áramolna be
– kezdte beszédét az író Stefan Heym 1989 novemberében a berlini Alexanderplatzon, a még éppen létező NDK történetének legnagyobb tüntetésén. Akkor valóban úgy tűnt, rövidesen megnyílik az út a szabadság felé, a jövő elérhetőnek ígérkezett a remény kék színében.
Ami a színt illeti, be is következett, csak másképp. Harminchat évvel később, a tavalyi parlamenti választásokon az egykori NDK területén a választók a szavazataikkal a szélsőjobboldali-populista Alternatíva Németországnak (AfD) pártot támogatták elsősorban. A német politikai színdinamikában – ahol a keresztény uniópártok a fekete, a szocdemek a piros, a Zöldek a zöld színnel jelölik magukat – az AfD a kék színt választotta,
a voksolás másnapján megjelent szavazatmegoszlási térképek az egykori NDK területét egységes, kék színnel jelölték meg. Sötétkékkel.
