Welt
A távozó moszkvai német nagykövet ellentmond saját kancellárjának, mert ő Friedrich Merzcel ellentétben semmiféle lehetőséget nem lát a háború békés befejezésére. Sőt, három év tapasztalatai alapján Graf Lambsdorff azt mondja, hogy az elnök igencsak elszánt, meg akarja nyerni a küzdelmet. Azaz kár arra számítani, hogy belefárad a viszályba.
Emlékeztet arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a hét végén kijelentette: a hadsereg továbbra is megtesz mindent, hogy a különleges katonai művelet elérje célját a katasztrofális emberhiányban szenvedő Ukrajna ellen. Azaz aligha van remény, hogy egyhamar meg lehet fékezni az agresszort. A Kreml ura egyértelműen nemet mondott.
A diplomata szokatlanul nyíltan beszélt benyomásairól, beleértve, hogy a lakosságnak már elege van a háborúból. Például azért, mert órákig kell sorban állnia, hogy benzinhez jusson a töltőállomásokon. Ám a hatalmas elnyomás miatt tiltakozásokat alig-alig tapasztalni. Aki megmukkan, az a bíróság előtt találhatja magát, márpedig itt nem jogállamról van szó.
Graf Lambsdorff ugyanakkor nem gondolja, hogy az orosz fél komolyan fontolgatná harcászati atomfegyverek bevetését. Szerinte itt inkább csak színjáték megy, hogy elbizonytalanítsák a nyugati közvéleményt, és megingassák Ukrajna támogatóit. Ráadásul hiába dobnának le atombombát a Donyec-medencére, az még messze nem jelentené, hogy Kijev feladná a harcot.
Ugyanakkor az egész világon felgyorsulna a nukleáris fegyverkezés, amit még Kína sem akar, ezért úgy néz ki, hogy hajlandó volna a Kremlnél közbenjárni: ezt azért talán mégsem kellene erőltetni.