Standard: Az ellenállás faiskolája
Tusványosról küldött beszámolójában a Der Standard budapesti tudósítója azt emeli ki Orbán Viktor beszédéből, hogy a Fideszt az ellenállás faiskolájának nevezte, a Tisza kormányzását pedig önkényuralomnak minősítette.
Gregor Mayer emlékeztet arra, hogy a bukás után minden elcsendesedett Orbán körül és csak akkor jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor megerősítették pártvezéri tisztségében, azóta most először beszélt több ezer hívő előtt, és talán nincs is más olyan hely jelenleg, ahol ennyien őszintén és lelkesen ünneplik. Már a kampány során is kedvetlennek tűntek a felszólalásai, a buszokkal összehordott népeket inkább kötelességtudatból jelenlévő társaságnak lehetett gondolni.
Erdélyben viszont még most is egyfajta tiszteletet lehetett érezni iránta. Ez feledtethette vele a sanyarú valóságot, aminek része, hogy Putyin titkos szövetségeseként és Trump nyílt csodálójaként elszigetelte országát az EU-ban, és közben a magyaroknak is elegük lett a megfélemlítésen alapuló kliensrendszerből.