Mit kap az ügyfél a pénzéért, ha befektetési alapot vesz, és nem ETF-et?

Korábban már körbejártuk a passzívan kezelt befektetési alapok, vagyis az ETF-ek előnyeit: kezdő befektetőként leveszik az egyedi részvényszelekció terhét a vállunkról, és olcsó megoldást kínálnak arra, hogy kitettséget szerezzünk az általunk választott piac, régió vagy szektor felé. Ettől viszont éppen a piac-, régió- vagy szektorválasztás terhétől nem szabadul meg a befektető, egy ETF ugyanis pontosan azt csinálja, amit ígér, és semmi mást. Egy S&P 500 ETF akkor is végig, 100 százalékban amerikai részvénykitettségben ül, ha közben minden jel arra mutat, hogy érdemes lenne más régiók súlyát növelni a portfólióban.

A legtöbb ETF piaci kapitalizáció szerint súlyoz, tehát definíció szerint abból tartja a legtöbbet, aminek a követett indexben is a legnagyobb a súlya. Az, hogy a befektető a saját portfóliójában milyen arányban tart például DAX- vagy S&P 500 ETF-et, már teljes mértékben a saját felelőssége. Aki ezeket a döntéseket is átadná, annak a kollektív befektetések másik ága kínál megoldást: az aktívan kezelt befektetési alap. Nézzük meg, mit kap ezért, és mit fizet érte.

Nagyobb szakmai gárda, mindennapos döntések

Az ETF-ek és az aktívan kezelt befektetési alapok jogi formája megegyezik. A különbség a kezelési politikában és a forgalmazás módjában van, ebből következően pedig az árazásban és az adózásban is.

Az ETF-et a tőzsdén vesszük és adjuk el, ugyanúgy, mint egy részvényt. A vételi és eladási költségek is általában megegyeznek a részvényügyleteink kötési díjaival, hiszen ez is tőzsdei ügylet. Az ETF kezelője jellemzően évi néhány tized százalékot von le a pénzünkből, ami a működés költségeit fedezi. Adózás szempontjából idehaza a normál értékpapírszámlán történő ETF-adásvétel után a nyereség 15 százalékát kell leadóznunk. Ezt évente egyszer, májusban kell rendeznünk az adóbevallásunkban. A tőzsdei nyereség és veszteség szembeállítható egymással, így végül csak a nettó eredmény után kell adót fizetnünk. Tartós befektetési számlán, hosszú távú befektetés esetén még ez a 15 százalék is nullára csökkenhet.

A befektetési jegyet a forgalmazónál, az egy jegyre jutó nettó eszközértéken adjuk vagy vesszük, de ezek elszámolása általában a másnapi árfolyamon történik, ezzel is kivédve az esetleges spekulációt és segítve az elszámolást. A teljesítés sok esetben T+2 vagy T+3 napos, tehát hasonló a részvényekéhez, azonban elképzelhető ennél hosszabb idő is (az ingatlanalapok esetében például akár T+30 nap vagy még hosszabb időtartam). Az aktívan kezelt alapok kezelési költségei magasabbak, mint a hasonló passzív alapoké, hiszen itt nagyobb szakmai gárda dolgozik az alapon, és napi szinten hoz befektetési döntéseket. A befektetési alapokban vásárolt befektetési jegyek visszaváltásakor elért hozam esetén nyereségadó és szocho megfizetésével is számolni kell, ezért ebben az esetben a tartós befektetési számlán történő elhelyezés jelentős adóelőnyt jelenthet.

Nézzük tehát, mik azok a felelősségi körök, amelyeket az aktívan kezelt befektetési alapok egyes formáinak vásárlásakor a befektető átad az alapkezelőnek.

Részvényalapok 

A részvényalapok általában egyes régiók felé biztosítanak kitettséget a befektetők számára. A különbség az, hogy az alapkezelő a régión belül aktívan változtatja az egyes szektorok vagy egyedi részvénykitettségek súlyát. Ezzel az alapkezelő képes lehet felülteljesíteni az adott régiót követő ETF hozamát, az egyes részvények és szektorok alul- vagy felülsúlyozásával, illetve a megfelelő be- és kiszállási pontok megválasztásával próbálhatja kihasználni az adott régió eszközeinek relatív teljesítménye közötti különbségeket. Emellett csökkentheti a piaci kapitalizáció szerinti súlyozás esetén gyakran előforduló koncentrációs kockázatokat is.

Az alapkezelő intézményi befektetőként könnyebben és gyorsabban hozzáférhet bizonyos tőkepiaci eszközökhöz és tranzakciókhoz, mint egy magánbefektető, például gyorsított könyvépítések vagy blokkügyletek révén. Egy részvényalapban tehát az alapkezelő aktív kockázatot vállal, ennek következményeit pedig a befektető viseli. A hozzáadott érték az alfa, vagyis a kockázattal korrigált többlethozam, az ára pedig a magasabb díj és az alulteljesítés lehetősége.

Vegyes alapok 

Egy vegyes alap esetében a befektető a részvényeken belüli súlyozáson felül egy újabb, fontos döntési lehetőséget ad az alapkezelő kezébe: a különböző tőkepiaci eszközosztályok közötti diverzifikációt és súlyozást. Az alapkezelő döntési körébe kerül, hogy az alap portfóliójának mekkora részét tartja részvényben vagy kötvényben, illetve hogy milyen devizakitettséget vállal a pozícióival.

Ennek egyik fő hozzáadott értéke, hogy megnő az alapkezelő mozgástere a kockázatok kezelésében. Egy negatív geopolitikai esemény vagy gazdasági válság például hozhat olyan időszakot, amikor akár régiótól és szektortól függetlenül, kollektíven gyengén teljesítenek a részvénypiacok. Ilyenkor az alapkezelő védelmet nyújthat a befektetőknek azzal, hogy fix hozamú és alacsonyabb kockázatú eszközök felé súlyozza át a portfóliót. Persze az alapkezelő sem tévedhetetlen: a túlzott kockázatvállalás nagyobb veszteséget eredményezhet, a túlzott kockázatkerülés pedig alulteljesítéshez vezethet.

Abszolút hozamú alapok 

Nevéből is adódóan az abszolút hozamú alap vásárlásával a befektető tulajdonképpen teljes szabadságot ad az alapkezelő számára. Ebből következően az abszolút hozamú alapok általában nehezen benchmarkolhatók, hiszen céljuk nem egy adott piac vagy régió felülteljesítése, hanem a minél nagyobb abszolút hozam elérése.

Ennek megfelelően az alapkezelő – a tőkepiaci hatóságok által felügyelt keretek között – a tőkepiaci instrumentumok széles eszköztárát igénybe véve kereskedhet. Ennek egyik hozzáadott értéke, hogy olyan eszközökkel is növelheti az alap teljesítményét, amelyek használata egy magánbefektető számára gyakran kevésbé hozzáférhető, vagy nagyobb szakértelmet igényel. Ilyenek például a short pozíciók, a származtatott és határidős ügyletek, valamint az OTC-piacok.

Ennek köszönhetően az abszolút hozamú alapok akár negatív piaci környezetben is képesek lehetnek jól teljesíteni. Árazásuk az előző típusokétól eltérően gyakran sikerdíjalapú. Ugyanakkor a széles eszköztár sokszor a hátrányukra is válhat, a nagyobb szabadság és a túlzott kockázatvállalás nagyobb veszteséget is eredményezhet.

Bizalom nélkül nem megy

Az aktívan kezelt befektetési alapok különböző fajtáinál tehát a befektetők egyre nagyobb szabadságot adnak az alapkezelők kezébe, ezzel pedig egyre több felelősséget vesznek le a saját vállukról. Először az egyedi részvények kiválasztását adják át, majd az egyes eszközosztályok közötti súlyozást, végül akár a teljes befektetési stratégia kialakítását is. Ezzel párhuzamosan a befektetés eredménye is egyre nagyobb mértékben függ az alapkezelő döntéseitől.

Mivel ezek az átruházott felelősségi körök végső soron az alapkezelő szakértelmére és piaci ismereteire épülnek, fontos, hogy a befektetők meggyőződjenek az alapkezelő cég, illetve az alapot kezelő portfóliómenedzserek szakmai felkészültségéről. Érdemes megnézni a múltbeli teljesítményüket is, hiszen aktív alap esetében a befektető nemcsak egy piacot vagy eszközosztályt választ, hanem részben magát az alapkezelőt és annak döntési képességét is.

Nyitókép: Flipside / Connect Images / Connect Images via AFP

A tartalom a Concorde Csoport támogatásával, a hvg360 Prémium hírlevelek szakmai együttműködésével készült.