A hét halottja: Csu Zsung-csi
Kínában kedden országszerte félárbócra eresztették a nemzeti zászlókat Csu Zsung-csi volt miniszterelnök emlékére, aki a múlt héten, 97 éves korában hunyt el. Hszi Csin-ping pártfőtitkár-államfő vezetésével a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetői is végső búcsút vettek a veterán politikustól. A hivatalos beszámolók nem győzték hangsúlyozni, hogy a mai Kína büszkén halad azon az úton, amit Csu munkássága jelölt ki.
A cenzorok és az algoritmusok ugyanakkor figyelték a közösségi médiát, nehogy olyan bejegyzések jelenjenek meg, amelyek visszasírják az 1998 és 2003 közötti kormányfő idejét. Amikor Li Ko-csiang, a 2013-2023 közötti miniszterelnök, röviddel a mandátuma lejárta után meghalt, az online fórumokon sokan idézték azt a mondását, hogy „a hatalom nem lehet önkényes”, és ezt most el akarták kerülni. Hunan tartományban, Csu szülőhelyét rendőrkordon vette körbe, és a gyászolók nem vihették oda az emlékezés virágait, a kínai TikTokon pedig nem érkezett találat a nevére keresve.
Ahogy például a The Wall Street Journal megjegyezte, Csu azt jelképezi, milyen is lehetett volna Kína. A néhai miniszterelnök természetesen soha nem kérdőjelezte meg a KKP vezető szerepét, de nem akart autokráciát építeni. Ez utóbbira nem szabad emlékezni. A 2012-ben pártfőtitkárrá emelt Hszi már olyan egyszemélyi hatalomra tett szert, amilyen a népköztársaságot megalapító Mao Ce-tung óta senkinek nem volt, ráadásul időközben a nyomorgó Kínából az USA-val versengő gazdasági és katonai hatalom lett.
Ennek az alapjait épp Csu teremtette meg, aki technokrataként lépdelt előre a hierarchiában.1991-től miniszterelnök-helyettesként irányította a fiskális, a monetáris és a gazdaságpolitikát. Csiang Cö-min volt az, aki Csut végigvitte magával karrierje során: Csiang még a demokráciát követelő Tienanmen téri tüntetések 1989-es vérbe fojtása után került a KKP élére. A valódi hatalom viszont a pártot és az országot a háttérből, a katonai bizottság elnökeként és a hadsereg főparancsnokaként irányító Teng Hsziao-pingé volt.
A 2022-ben elhunyt Csiang nagy mozgásteret hagyott a Csunak, aki az állami szektor fájdalmas megtizedelésével megteremtette a hatalmas ázsiai országban a szocialista jelzővel illetett piacgazdaságot. Csu ügyes tárgyalással megszerezte az USA támogatását ahhoz, hogy Kína az ezredfordulón belépjen a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO). Ez két fontos előnnyel is járt: világszerte leomlottak a kínai termékek elé emelt vámfalak, és Kína rögvest a külföldi tőke első számú célpontjává vált.
Az akkor szerzett lendület tette gazdasági óriássá az országot, amely mára a világ legfontosabb manufaktúrájának számít. Kína a csúcstechnológia több területén már megelőzte az Egyesült Államokat, amellyel egyedüliként képes felvenni a tempót a mesterséges intelligencia terén.
Míg Hszi sajtómegjelenései szigorúan megkomponáltak, addig a Csu szókimondó volt, külföldi lapoknak is szívesen nyilatkozott, s tudott szarkasztikus is lenni. 1999-ben például azt mondta a Wall Street Journalnak, hogy „én csak egy egyszerű kínai vagyok, akiben hamar felmegy a pumpa”. Nyugaton „Kína Gorbacsovjaként” is emlegették, s a párhuzam abban is igaz, hogy a volt szovjet pártfőtitkárhoz hasonlóan a hazáján kívül Csu sokkal népszerűbb volt, mint Kínában, ahol az állami szektor leépítése tömeges elbocsátásokkal járt – ez volt az ára a kínai gazdasági csodának.
Csu Zsung-csi és Bill Clinton, 1999-ben, Washingtonban
Joyce Naltchayan / AFP
https://youtu.be/H0l9_ORMX30?si=URdbBa77IlnFkrCK
