A minőségi újságírás nincs ingyen, ezért építjük 2019 óta a digitális előfizetői közösségünket. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy vannak olyan fontos témák, amelyeknek minél több emberhez el kell jutniuk. Cikkünket ezért mindenkinek hozzáférhetővé tesszük, de ha teheti, fizessen elő a hvg360-ra, hogy a jövőben is tudjunk fontos írásokat mindenkivel megosztani.
Az idén húszéves INDA Galéria születésnapi, egy hónapon át látogatható csoportos kiállítással ünnepel. Van is mit: értelmezhető módon jelen lenni a magyar kulturális térképen a 2008-as gazdasági válság, a 2021-ben ajtót-kaput záró Covid, a csökkenő-megszűnő állami támogatások, valamint a nemzetközi színtér felől jövő érdeklődés alacsonyabb hőfoka ellenére is valóságos fegyvertény. És akkor még nem is említettük, hogy milyen komoly hiány mutatkozik abból a hazai középosztálybeli polgárból, akinek igénye, ízlése és pénze is lenne arra, hogy kortárs művekkel éljen együtt.
Az, hogy az INDA a fentebb felsorolt nehézségek ellenére is stabil pont a kortárs galériák palettáján, minden bizonnyal a tulajdonos, Tallér Ágnes elkötelezettségének, közgazdasági hátterének és a kortárs művészet iránti szenvedélyének is köszönhető.
„Mindig is rajongója voltam a képzőművészetnek. A gyes alatt végeztem el a művészeti menedzseri másoddiplomás képzést az akkori Iparművészeti Egyetemen, ott ismerkedtem meg többekkel erről a területről, láttam bele jobban ebbe a világba, és akkor határoztam el, hogy megvalósítom az álomprojektem: kortárs galériát nyitok. Romvári Márton képzőművésszel, aki aktív kultúraszervezőként is ismert volt, együtt kezdtük el ezt a vállalkozást. 2006-ban, egy viszonylag nyugodt időszakban alakult meg a galéria.
Kiállítási enteriőr
Simon Zsuzsi
Akkoriban még kevés professzionális kortárs képzőművészeti galéria volt Budapesten, érezhető volt, hogy szükség van a magyarországi műkereskedelemben ránk. Kezdetben csoportos kiállítások voltak nálunk, és ahogy egyre jobban megismertük a nálunk kiállítókat, úgy választódtak ki azok, akikkel elkezdődött a közös munka. A fiatalokra fókuszáltunk, de a hosszú távú együttműködéssel idővel persze az is együtt jár, hogy együtt korosodunk. De továbbra is fontosnak tartom azt, hogy a fiatalok friss energiái bekerüljenek a közegünkbe. A helyszín máig ez a Király utcai, második emeleten lévő polgári lakás, az egybenyíló nagy tereivel. Marci kiválását követően is itt viszem tovább a helyet.
Egy időben talán azt is lehetett mondani ránk, hogy női fókusza van a galériának. Az, hogy kivételesen sok művésznővel dolgoztunk együtt, talán tényleg egyedülálló volt.”
A galériában az évek alatt több kurátor és galériavezető megfordult, Kozma Zsolt művészeti vezető több mint tíz éve dolgozik itt.
„A Videospace nevű kísérleti galériát, amelyet Eikével és a feleségével, Regős Andreával vittünk, 2012 januárjában sajnos be kellett zárni. Ági két évvel később keresett meg, hogy beszélgessünk az INDA helyzetéről, jövőjéről és esetleg dolgozzunk együtt. Már korábban is figyeltem a hely tevékenységét, kifejezetten tetszett sok minden, amit csináltak. Láttam, hogyan próbálja Ági összehangolni az értékeket a piaci lehetőségekkel, és szeretne egy általa értékesnek tartott művészkörrel foglalkozni, és támogatni őket.
Igyekszünk nagyon figyelni a művészkörre. Engem személy szerint az érdekel, hogy egy adott művész milyen világot hoz létre, és azt hogyan lakja be. Sok különböző világ létezhet egymás mellett, sokféle művészi nyelven lehet egy időben hitelesen beszélni. A programban nem feltétlenül követjük a trendeket, mert azok egyrészt jönnek-mennek, másrészt művészeten kívüli tényezők is befolyásolják őket. Amikor a galériával elkezdtem dolgozni, örököltem egy művészkört, amelyben markánsan eltérő szemléletek vannak, de ez szerintem jó. Szerencsére az eltérő ízlések, gondolkodások, esztétikák nem jelentenek itt feltétlenül eltérő minőségeket.”
Kiállítási enteriőr
Simon Zsuzsi
A galériához tartozó több mint húsz művésznek az emlékezés hívószó köré szervezett, különböző médiumokban készült munkáit ezúttal is a művészeti vezető, Kozma Zsolt fésülte össze.
Karácsonyi László, akinek ironikus és sokszor sajátos műfajú (például átfestett gobelin) alkotásain a dinoszauruszok visszatérő szereplők, tavaly csatlakozott a galéria művészeihez:
„Az első itteni önálló kiállításomat, a Karomvölgyet tekintem a közös munka kezdetének. Előtte egy hosszabb időszak telt el önálló kiállítás nélkül. Bár dolgoztam folyamatosan, az online jelenlét sosem ugyanaz, mint az élő; az Instagramon egy festmény köszönőviszonyban sincs azzal, mint amikor előtte állsz. Ez a mostani csoportos tárlat is jól sikerült. Ahhoz képest, hogy mennyire nehéz összefogni ennyi különböző alkotót, egy csomó párhuzamot, jó kis együttállásokat találtam a kiállításon. Nekem alkotóként itt az a jó, hogy egyrészt valós lelkesedést érzek a galéria részéről a munkám iránt, másrészt olyan megmutatkozási lehetőségekhez jutok velük, amilyenekhez magányos farkasként nem igazán lenne esélyem. Például amikor az Art and Antique-ra vittek el a Bálnába, elképesztő volt látni azt, hogy az emberek vették az adást, rengetegen fotózták a munkáimat, még mondtam is viccből, hogy ha csak 100 forintot kérnék egy fotóért, már meggazdagodtam volna...”
Nagy Barbara képzőművésztől, aki négy éve van a galériánál, az évfordulós csoportos kiállításon egy finom, fehér színű munka látható: mintha szárnyak vagy árnyak lennének egy különös anyagba karcolva-vésve.
„A címe Felhők árnyéka; az anyaga paraffin, viasztábla. Kicsit aggódtam is, hogy mi lesz, ha a korábbi fekete színű munkáim után jövök egy ilyen fehér tárggyal, de beleszerettem ebbe az anyagba. A képzőművészek mindig anyagból indulnak ki és nem elméletből. Már korábban, a fatáblákon is foglalkoztam az árnyék tematikával – például a Melankólia árnyéka című munkámban –, és most ebben az anyagban egy olyan megfoghatatlan dolgot szerettem volna megjeleníteni, mint a felhők árnyéka, ami szinte semmi, de mégis van árnyéka.”
Kiállítási enteriőr
Simon Zsuzsi
És hogy mire vágyik egy, a gazdasági körülményekkel is tisztában lévő galerista?
„Természetesen nagyon fontosak a gazdasági tényezők. Ahhoz, hogy stabilabb legyen a magyar műkereskedelmi piac, legalább két dolog kéne. Az egyik, hogy az oktatásban szerepet kapjon a vizuális kultúra, hogy tudjanak az emberek értelmezni kortárs műveket. A másik, hogy közép-és hosszútávon kialakuljon egy erős polgári középréteg Magyarországon, mert ott jelenhetnének meg olyan igények, hogy műtárgyakat is vásároljanak, akár élvezeti, akár befektetési célból” – mondja Tallér Ágnes.
„A politika hatása is érződik” – teszi hozzá Kozma Zsolt. „Az előző kormányzat alatt a kereskedelmi galériák funkciója kissé más lett, mint korábban, mert részben olyan szerepeket is felvállaltak, amiket más időszakokban csak az intézmények. Amikor az intézmények működése gazdaságilag bizonytalanabb lett, érzékeltük például, hogy a kereskedelmi galériáknak be kell szállniuk bizonyos nagyon fontos, de kereskedelmi szempontból nem feltétlenül profitábilis gyakorlatok bemutatásába, láthatóságuk segítésébe, életművek feldolgozásába, esetenként eltartásába, financiálisan is.”
Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész az egyik legrégebben a galériánál levő, jelentős alkotó, akit egy időben egy müncheni galéria képviselt, így rálátása lett egy másik színtéren való működésre is.
„A müncheni galériám egy ‘felhozó’ galéria volt, azaz feltörekvő művészekkel dolgozott. Vitt vásárokra, ha nem is Baselbe, mert az ugye a top, de számos szatelit, párhuzamos, fiatalabb vásárra. Bár kérdés, mikor jön vevő, visszanézve, mindig adott el tőlem, folyamatos volt a vásárlás. Ott az emberek könnyebben gyűjtenek kortársat, jobban benne van ez a kultúrában. Mondjuk, ha egy középvezető vacsorát ad a kollégáknak az otthonában, számít, hogy milyen ízlése van, és az, hogy eredeti munka van-e a falon. Nem csak a karórája és az autója fontos, hanem a művek is a lakása falán. Ez nálunk még nem jellemző. Pesten jó ideje vagyok az INDA-nál, szeretek itt lenni, örülök, hogy egy szívvel teli csapattal dolgozom, amelynek középpontja és megtartó ereje Tallér Ágnes.”
Kiállítási enteriőr
Simon Zsuzsi
Szász Lilla fotóművész is több mint 10 éve van az INDA-nál. Ő a galériához tartozás előnyéül nem is feltétlenül az eladásokat jelöli meg:
„Bár eladásból az esetemben nem volt sok, de az INDA-nál eddig eltöltött 11 év alatt nagyon jó gyűjteményekbe kerültem be. Többször voltam a Bátor Tábor aukcióján, az Autistic Art Jótékonysági Aukción, és rajtuk keresztül több gyűjtő vásárolt tőlem, például Jaksics György többet is. Úgy érzem, itt nem feltétlenül az az első szempont, hogy a műveink eladhatók legyenek, hanem hogy jó legyen az adott kiállítás. Ez azért a mai galériás közeget ismerve nem feltétlenül tipikus. Az INDA azt is szorgalmazza, hogy kívülről is jöjjenek időnként kurátorok, ami inkább nonprofit gondolkodás. Így dolgozhattam együtt például Perenyei Mónikával a Káprázat című kiállításomon, vagy csinálhattunk Simon Katival egy utazó kiállítást. Amit még szeretek az INDA-ban, hogy ez egy jó közösség, nagyon jó művészek vannak itt, családias és otthonos a hangulat.”
Nemzetközi vásárok? Gyűjtők? – kérdezem végül.
„Nagyon nehéz az A kategóriás vásárokra bejutni, és egy INDA méretű galéria számára ma már inkább az a kérdés, hogy feltétlenül be kell-e jutni. Át kell gondolni, hogy igazából mi is a vásárok funkciója. Ha megjelensz egy külföldi vásáron gyakorlatilag ismeretlenül vagy alig ismerten, és nem ismert művészeket mutatsz be, beletelik egy időbe, amíg kidolgozod a kapcsolatokat, meg amíg felépíted a bizalmat a gyűjtőkkel. Többször ott kell lenni, hogy ez működjön.
Egy olyan Kelet-Európából érkező galéria számára, amely anyagilag nem elég erős ahhoz, hogy önállóan jelenjen meg rendszeresen a centrumokban, a toppozíció ma az, hogy külföldi galériák beszállítójaként működjön, alakítson ki kapcsolatokat” – mondja Kozma Zsolt. „A művészeti világ, illetve a műkereskedelem nem elszigetelten létezik, nagyon is kihat rá a gazdasági, politikai és a szociális környezet – és ez érinti a gyűjtőket. Amikor gazdasági válság van, nyilvánvalóan változik a gyűjtési hajlandóság és az iránya is.
Nagyon fontosak a gyűjtői visszajelzések. Ez nem olyan, mint egy autót eladni. Ez egy ízlésbeli ügy. És az ízlés eléggé képlékeny dolog, változik is. Ráadásul a gyűjtők egy jó része minimum annyit, vagy többet utazik, mint a galeristák, tehát távolról sem csak a hazai szcéna formálja a döntéseiket. Ha ebben a folyamatban is partner tud lenni a galéria, az ízlés terén is hitelesen el tudja helyezni a képviselt művészeket, és értékesként tud felmutatni a globális trendekhez illők mellett az azoktól távolabb eső művészi gyakorlatokat is, az siker.”
A nyitókép Simon Zsuzsi felvétele
