Majd’ tíz évvel ezelőtt még az emelt politikai párttá egy maroknyi csapatot, hogy aláírásokat gyűjtöttek az Orbán által erőltetett budapesti olimpia ellen, most pedig a Tisza-kormány is kacérkodik az ötlettel, hogy egy évtized múlva ötkarikás játékokat rendezzenek Budapesten – legalábbis egy lapunk birtokába jutott mesterterv ennek alapozna meg. Az íjászat mint ősi magyar sport a leglátványosabb helyszínen, a Parlament előtt lenne, vitorlásversenyek pedig a Balatonon. Lázálmok örökösei, vagy úgy gondolhatják, ha már elkészült rengeteg sportlétesítmény, egy régiósan szétterített verseny nem jelentene irreális kiadást, pláne, hogy az orbáni korrupció sem telepedik rá?
https://hvg.hu/360/20261007_budapesti-olimpia-2036-tervek-helyszinek-ebx
Abban is sokan a NER-hez hasonlítják a Tiszát, hogy le akarja uralni a fővárost. Vagy arról van szó, hogy a Karácsony–Vitézy-egyezséggel lehetőség nyílik a rendszerváltáskor elhibázott önkormányzati modell kijavítására, és megszűnik az az anomália, hogy Budapest 23 erős, nagy önállósággal rendelkező városra forgácsolódik szét? A Tiszának nem fog fájni az „óellenzékiek” melegedőhelyeinek felszámolása, Karácsony pedig inkább nyer azzal, hogy Vitézy szervezi meg helyette a teljes agglomeráció közlekedését.
Nem a józan megfontolások, egymás megértése, inkább a politikai erőviszonyok alakítják a kormány és a főváros viszonyát, ám nem kizárt, hogy ebből a harcból ezúttal a magyar polgárok is nyertesként kerülnek ki
– ezeket a kérdéseket feszegeti Fókuszban rovatunk.
Mégis, hogyan érthetnénk meg a másikat, ha nagy valószínűséggel magunkat sem értjük?
– kérdi Szellem rovatunkban erre rímelően Slavoj Zizek szlovén sztárfilozófus, és Hollywoodot hozza példaként. Szerinte az amerikaiak a kivándorolt európai rendezők filmjein keresztül értették meg magukat. E lapszámunkban két külföldi tekintély is segít megérteni magunkat. Zizek Lukács György emlékezetét állítja szembe Attiláéval. Hosszan sorolja Lukács 1919-es érdemeit: neki köszönhető az első pszichológiai tanszék, Bartók pedig a zenei direktóriumban ült. Rá már nem emlékszünk, bezzeg Attila, a hun vezér kultusza megmaradt, mondja rosszallóan. És még ha tudná Zizek úr, hogy a most épp börtönben ülő Hankó Balázs minisztériumán lévő emléktáblát, amely Reinitz Bélának és az épületben egykor ülésezett zenei direktóriumnak állított emléket, korábban eltávolították.
Biztos zavarta benne a NER-t Bartók, Kodály és Dohnányi neve mellett az 1919-es évszám. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy az új lakó, Tarr Zoltán sem tartotta fontosnak, hogy visszakerüljön a tábla, ha egyáltalán tudja valaki a minisztériumban, hogy kik ültek ott korábban. Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem professzora úgyis megró bennünket azért, mert nem örülünk eléggé a rendszerváltásnak. Szerinte
olyanok vagyunk, mint Füles a Micimackóban, aki azt mormogja, hogy ez most jó, talán még egy kicsit ki is tart, de azért bizonytalan benne, hogy így is marad.
S ha már a bizonytalanság: Magyarország rovatunkban Őrsi Gergely az interjúban állítja, hogy a vécépapír-gurigába rejtett milliók kamuk. A nokiás dobozban átadott „gurigák” sem nyertek bizonyítást annak idején. Vajon most mire jut az NVVH, amely átvette a fővárosi korrupciós ügyet az ügyészségtől?
https://hvg.hu/360/20261006_orsi-gergely-interju-ellenem-nincs-foto-nincs-video-nincs-hangfelvetel-csak-egy-ember-vallomasa
„Amikor az amerikai katonai kivonulás befejezéséről beszélünk, az örömünk tele van félelemmel” – fogalmazza meg a sokakban meglévő ambivalens érzést egy iraki fotós a Világ rovatunkban olvasható cikkben. Ahogy a Gazdaság rovatunk sem nyugtat meg sem a jegybank adósságaival, sem azzal kapcsolatban, hogy a magántőkealapokról végre lehull-e a lepel. Kognitív disszonancia mindez vagy inkább egy új kor, ahol már nem olyan világos, ki a rossz és ki a jó, és az, hogy érdekek és ellenérdekek harcából végül mi sül ki?
