Radka Denemarková cseh írónő név nélkül ugyan, de azt taglalta beszédében, hogy a jelenlegi prágai kormányban a kommunista rezsim titkosszolgálatának két volt munkatársa is helyett kapott. Ráadásul egyik ott ült vele szemben: Oto Klempíř kultuszminiszter, a jobbos-euroszkeptikus Autósok pártjának főnöke.
A közvélemény részéről hatalmas szolidaritást váltott ki a megszólalás, ellenben a hatalom fenyegetéssel reagált. Az írónő azonban a Zeitnek adott interjúban elmondta, hogy fenntartja véleményét, mert végzetes, hogy egy volt spicli ilyen magas hivatalt tölthet be, ráadásul úgy, hogy semmit meg nem bánt, soha nem kért bocsánatot. A másik érintett Andrej Babis miniszterelnök, aki a lap szerint az 1980-as években besúgóként szolgálta a rendszert.