Ma is csak miniszteri ígéret, hogy rendezik az Orbán-rendszer évi 14 milliárddal gazdálkodó „kulturális fedőszervének” sorsát

Lebontaná a Magyar Művészeti Akadémia kiváltságos birodalmát a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia több tagja, de véletlenül sem újraosztást szeretnének, hanem azt, hogy az állami feladatok kerüljenek ki a politikai alapon szerveződő testületből. Tarr Zoltán miniszter ígérete ellenére a kormányzat egyelőre nem lépett az ügyben.

Éppúgy, mint a kekvák esetében, egyetlen tollvonással meg tudná csinálni az állam, hogy visszavegye a Magyar Művészeti Akadémiának kiszervezett állami tulajdont

– mondja Csanádi Judit díszlettervező, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) egykori rektora. Ez szerinte azért is logikus, mert a köztestület hatalmas birodalma – a Pesti Vigadó, a Műcsarnok, az Andrássy úti volt MÚOSZ-székház, a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet és a Magyar Építészeti Múzeum – működtetésére szánt forrást továbbra is az állam adja. És nem csupán a reprezentatív ingatlanokról van szó.

„Igazságtalan, hogy adófizetői forintokból fenntartott állami intézményt, kiállítóhelyet, múzeumot egy művészcsoport kisajátít magának” – teszi hozzá Csanádi. A hazai kulturális, művészeti világ megkerülhetetlen szervezetének számító Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) több tagja is egyetért ezzel a véleménnyel. Csanádi Judit mellett Szegedy-Maszák Zoltán és Kicsiny Balázs képzőművészekkel, az MKE tanáraival, Ascher Tamás rendezővel, valamint Csomay Zsófia építésszel beszélgettünk a két szervezet jövőjéről.

Fogy a türelem

„Egy órán át tartó vita volt, ilyenre még nem volt példa” – mondja Szegedy-Maszák Zoltán a SZIMA minapi közgyűléséről. A vita arról bontakozott ki, hogy mi lehet a testület feladata az új politikai helyzetben. A múlt héten kiadott közleményük már világosan jelzi:

a művészek elégedetlenek azzal, hogy fél évvel a kormányváltás után „az MMA helyzete csorbítatlan”.

Felidézi, hogy Tarr Zoltán kultúráért is felelős miniszter azt ígérte: „Az új kormány visszaadja a döntést az érintettek kezébe, és velük együtt fogunk dönteni az MMA sorsáról is.”

Hozzászólások