Hosszú az árnyéka a jobboldal néven ismert pszichózisnak. Ennél pontosabban nemigen lehet leírni azt a gomolygó indulatot, egészségügyi, anyagi és kulturális frusztrációknak csatornákat vájó irányzatot, amely tizenhat évig uralta Magyarországot. Jól azonosítható ellenségeket kínált, és hozzá könnyen felölthető jelmezeket.
Lehetett bárkiből keresztény-nemzeti nindzsa, és ehhez egy parancsolat elég volt: gyűlölni.
Sorost, migránst, ukránt, hajléktalant és azt, aki eteti; újságírót, Brüsszelt, meleget. Meg a börtöntölteléket, akinek jár a szája, hogy poloska van a cellában, és nem elég színvonalas a szépészeti szolgáltatás. Az utóbbi mostanra már népek Krisztusa és könyörületre méltó bébifóka. De csak akkor, ha milliárdok száradnak a lelkén, és nem egy zsák makk.
Ezzel a felhatalmazással mindent lehetett. Kiszúrni felebarátunk kerekét, amiért menekült gyerekeket nyaraltat. Nyilván az a beteg bolond is hősnek képzeli magát, aki szöget dug a halloweeni csokiba; ő e szerint nem egy gonosz vadállat, hanem a szent hagyomány oltalmazója. És lehetett giccset gyártani állami pénzen szakajtószámra.
Ennek tavasszal elvileg vége lett, de a reflex megmaradt: a szent tehenet etetni kell, mert hátha megmérgelődnek az istenek.
