Irán visszalőtt: Az amerikaiak katari bázisát érte rakétatámadás
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
Hatvan évvel ezelőtt, a koreai háború kitörése után pár héttel „békegyűlést” rendeztek Budapesten, a MÉMOSZ-székház nagytermében a szakszervezetek. (MÉMOSZ: Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetsége.) Az 1950. július 11-ére az „El a kezekkel Koreától!” jelszóval meghirdetett rendezvény vezérszónoka Apró Antal, a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) főtitkára volt. Az eseményről a pártlap, a Szabad Nép 1950. július 13-án számolt be, a harmadik oldalon.
Apró Antal a korabeli tudósítás szerint így fogalmazott: „A békeszerető emberek száz- és százmilliói, az egész haladó világ felháborodással és megvetéssel értesült arról a provokációról, amelyet az amerikai imperialisták és aljas csatlósaik, a dél-koreai bábkormány elkövettek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen.”
Kim Ir Szen ölében Kim Dzsong Il, a jelenlegi észak-koreai vezető
Wikipedia
A harmadik világháborút akarja kirobbantani az USA?
Vagyis Aprót nem zavarta az a történelmi tény, hogy Észak-Korea támadott rá Délre. A KNDK 1950. június 25-én indította meg az offenzívát, ám előtte Kína és a Szovjetunió beleegyezését is megszerezte az ország akkori miniszterelnöke, kommunista vezetője, Kim Ir Szen (angolos átírással: Kim Il-sung).
Apró a Szabad Nép szerint ezután „ismertette azokat az eseményeket, amelyek bizonyítják, hogy Amerika kormánya, felrúgva a nemzetközi egyezményeket, a háborús kalandok útjára lépett, újabb támaszpontokat akar szerezni Koreában, hogy azokat felhasználhassa a harmadik világháború kirobbantása érdekében, elsősorban a Szovjetunió ellen”.
Amerika felemás szerepe
Mindehhez hozzá kell tenni, hogy Amerika valóban felemás szerepet játszott kezdetben Dél-Korea történetében: a második világháború után először a korábbi japán megszállás adminisztrátorait próbálták a félsziget déli részén visszaültetni a helyükre – erről Faludi Péter ír a 20. századi egyetemes történet című kötetben. Még sokáig nem demokratizálták az országot, az USA konzervatív politikusokat, katonai vezetőket támogatott. Csak később vetettek véget a katonai diktatúrának, csupán a nyolcvanas években számolták fel az akkor már 36 éve érvényben lévő kijárási tilalmat. A A demokratizálódás azután indult be, hogy a dél-koreai gazdaság hihetetlen mértékű fejlődésen ment keresztül.
"Hülyék kerestetnek"
A Szabad Nép 1950-ben meg sem próbált semleges tudósításokat adni a koreai háborúról. Jól jellemzi ezt a Hülyék kerestetnek című híre 1950. július 16-án, a Visszhang rovatban, a 6. oldalon. Eszerint az amerikai hadseregbe jelentkező 591 önkéntes „több mint a felét visszautasították, mert nem feleltek meg az intelligencia-vizsgán”. A Szabad Nép szerint „katonai körök egy szóvivője közölte, hogy ha a helyzet Koreában tovább súlyosbodik – valószínűleg könnyíteni fogják az intelligencia-vizsgát”. A lap ebből szűrte le, hogy „hülyéket” keres az amerikai hadsereg.
Apró Antal 1950-ben így szónokolt: „Mint ismeretes, a koreai események az amerikai imperialisták terveivel merőben ellentétes irányt vettek. A hős észak-koreai nép, visszaverve az amerikai imperialisták és csatlósaik támadását, hatalmas lendülettel ellentámadásba ment át, és hadserege egymás után szabadítja fel Dél-Korea városait és falvait.”
Vagyis Apró az agresszorok által használt terminológiát használva, „ellentámadásnak” minősítette az észak-koreai inváziót, amelynek egyébként meg is lett átmenetileg az eredménye: 1950 augusztusára Dél-Koreából mindössze egy háromszög alakú rész maradt „imperialista” uralom alatt – Puszan és Tegu nagyvárosok körül, az ország és a félsziget délkeleti részén.
Apró előre ivott a medve bőrére
Nem véletlen, hogy Apró így fogalmazott ekkor: „Az amerikai imperialisták is kénytelenek beismerni, hogy Észak-Korea lerohanását célzó terveik kudarcot vallottak. Észak-Korea felszabadult dolgozói és néphadserege keményen ellenállt, s most Kim-Ir-Szen elvtárs vezetésével hősies harcban nyomul előre.”
Apró azonban kicsit elsiette a győzelemittas szónoklatot. 1950-ben összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), és Észak-Koreára hárította a felelősséget az Apró által „ellentámadásnak” nevezett agresszióért. Az ENSZ BT felszólította a tagállamokat, vegyenek részt a szabad világ kollektív védelmében – írja Faludi Péter.
Apró Antal
Wikipedia
A felhívásnak 16 állam tett eleget, többen csak jelképesen, majd túlnyomórészt amerikai haderő érkezett Dél-Koreába, ahonnan valóban ellentámadást indítottak, és 1950 őszére csaknem a teljes Észak-Koreát elfoglalták.
Kínai önkéntesek
Ezután Kína „önkéntesekkel” avatkozott bele a harcokba, a több százezer kínai segítségével az északiak megint támadtak, és megint elfoglalták a déli fővárost, Szöult. 1951-re azonban megmerevedtek az arcvonalak, és nagyjából a korábbi határ, a 38. szélességi fok mentén stabilizálódott a front.
A koreai háborút végül 1953-ban zárta le egy fegyverszüneti egyezmény, ezt az ENSZ-csapatok, illetve Kína és Észak-Korea írta alá, Dél-Korea nem.
