Irán visszalőtt: Az amerikaiak katari bázisát érte rakétatámadás
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
Immár történelmi tény, hogy 1950-ben, Sztálin sugallatára, Észak-Korea támadott rá Dél-Koreára, mindez nem zavarta a szocialista-kommunista országok rezsimjeit, hogy békegyűléseket rendezzenek, és a déliek, illetve az amerikaiak támadását ítéljék el. Az egyik ilyen, 60 éve összehívott hazai rendezvényen Apró Antal szakszervezeti vezető nemcsak a kommunista Észak-Korea (a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, KNDK) és Kim Ir Szen ottani diktátor mellett állt ki, hanem már-már a harmadik világháború kitörését is vizionálta.
Hatvan évvel ezelőtt, a koreai háború kitörése után pár héttel „békegyűlést” rendeztek Budapesten, a MÉMOSZ-székház nagytermében a szakszervezetek. (MÉMOSZ: Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetsége.) Az 1950. július 11-ére az „El a kezekkel Koreától!” jelszóval meghirdetett rendezvény vezérszónoka Apró Antal, a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) főtitkára volt. Az eseményről a pártlap, a Szabad Nép 1950. július 13-án számolt be, a harmadik oldalon.
Apró Antal a korabeli tudósítás szerint így fogalmazott: „A békeszerető emberek száz- és százmilliói, az egész haladó világ felháborodással és megvetéssel értesült arról a provokációról, amelyet az amerikai imperialisták és aljas csatlósaik, a dél-koreai bábkormány elkövettek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen.”
A harmadik világháborút akarja kirobbantani az USA?
Vagyis Aprót nem zavarta az a történelmi tény, hogy Észak-Korea támadott rá Délre. A KNDK 1950. június 25-én indította meg az offenzívát, ám előtte Kína és a Szovjetunió beleegyezését is megszerezte az ország akkori miniszterelnöke, kommunista vezetője, Kim Ir Szen (angolos átírással: Kim Il-sung).
Apró a Szabad Nép szerint ezután „ismertette azokat az eseményeket, amelyek bizonyítják, hogy Amerika kormánya, felrúgva a nemzetközi egyezményeket, a háborús kalandok útjára lépett, újabb támaszpontokat akar szerezni Koreában, hogy azokat felhasználhassa a harmadik világháború kirobbantása érdekében, elsősorban a Szovjetunió ellen”.
Amerika felemás szerepe
Mindehhez hozzá kell tenni, hogy Amerika valóban felemás szerepet játszott kezdetben Dél-Korea történetében: a második világháború után először a korábbi japán megszállás adminisztrátorait próbálták a félsziget déli részén visszaültetni a helyükre – erről Faludi Péter ír a 20. századi egyetemes történet című kötetben. Még sokáig nem demokratizálták az országot, az USA konzervatív politikusokat, katonai vezetőket támogatott. Csak később vetettek véget a katonai diktatúrának, csupán a nyolcvanas években számolták fel az akkor már 36 éve érvényben lévő kijárási tilalmat. A A demokratizálódás azután indult be, hogy a dél-koreai gazdaság hihetetlen mértékű fejlődésen ment keresztül.
A Szabad Nép 1950-ben meg sem próbált semleges tudósításokat adni a koreai háborúról. Jól jellemzi ezt a Hülyék kerestetnek című híre 1950. július 16-án, a Visszhang rovatban, a 6. oldalon. Eszerint az amerikai hadseregbe jelentkező 591 önkéntes „több mint a felét visszautasították, mert nem feleltek meg az intelligencia-vizsgán”. A Szabad Nép szerint „katonai körök egy szóvivője közölte, hogy ha a helyzet Koreában tovább súlyosbodik – valószínűleg könnyíteni fogják az intelligencia-vizsgát”. A lap ebből szűrte le, hogy „hülyéket” keres az amerikai hadsereg.
Apró Antal 1950-ben így szónokolt: „Mint ismeretes, a koreai események az amerikai imperialisták terveivel merőben ellentétes irányt vettek. A hős észak-koreai nép, visszaverve az amerikai imperialisták és csatlósaik támadását, hatalmas lendülettel ellentámadásba ment át, és hadserege egymás után szabadítja fel Dél-Korea városait és falvait.”
Vagyis Apró az agresszorok által használt terminológiát használva, „ellentámadásnak” minősítette az észak-koreai inváziót, amelynek egyébként meg is lett átmenetileg az eredménye: 1950 augusztusára Dél-Koreából mindössze egy háromszög alakú rész maradt „imperialista” uralom alatt – Puszan és Tegu nagyvárosok körül, az ország és a félsziget délkeleti részén.
Apró előre ivott a medve bőrére
Nem véletlen, hogy Apró így fogalmazott ekkor: „Az amerikai imperialisták is kénytelenek beismerni, hogy Észak-Korea lerohanását célzó terveik kudarcot vallottak. Észak-Korea felszabadult dolgozói és néphadserege keményen ellenállt, s most Kim-Ir-Szen elvtárs vezetésével hősies harcban nyomul előre.”
Apró azonban kicsit elsiette a győzelemittas szónoklatot. 1950-ben összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), és Észak-Koreára hárította a felelősséget az Apró által „ellentámadásnak” nevezett agresszióért. Az ENSZ BT felszólította a tagállamokat, vegyenek részt a szabad világ kollektív védelmében – írja Faludi Péter.
A felhívásnak 16 állam tett eleget, többen csak jelképesen, majd túlnyomórészt amerikai haderő érkezett Dél-Koreába, ahonnan valóban ellentámadást indítottak, és 1950 őszére csaknem a teljes Észak-Koreát elfoglalták.
Kínai önkéntesek
Ezután Kína „önkéntesekkel” avatkozott bele a harcokba, a több százezer kínai segítségével az északiak megint támadtak, és megint elfoglalták a déli fővárost, Szöult. 1951-re azonban megmerevedtek az arcvonalak, és nagyjából a korábbi határ, a 38. szélességi fok mentén stabilizálódott a front.
A koreai háborút végül 1953-ban zárta le egy fegyverszüneti egyezmény, ezt az ENSZ-csapatok, illetve Kína és Észak-Korea írta alá, Dél-Korea nem.
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
Bár a támadás meglepte a világot, voltak jól látható előjelei annak, hogy mire készül az Egyesült Államok.
Az elnökkel egyszer az irodájában, egyszer pedig Lengyelországban próbáltak végezni.
Új idegenrendészeti eljárás indul.
Orbán korábban azt mondta, ez tüdőn lőné a gazdaságot.
Karácsony Gergely ismét felhívta a figyelmet arra: önkormányzati rendezvényről van szó.
Július elején újabb hullámra lehet számítani.
A Cargolux három Boeing 747-ese közvetlenül az iráni légtér előtt tűnt el a nyomkövető rendszerekből, és azóta sem tudni, hol vannak.