„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az Útravaló programban 27 ezer tanuló vesz részt, ezért szükséges a program kiterjesztése az 5-6. osztályos gyerekekre is - mondta Rózsa Endre, az MSZP országgyűlési képviselője.
Míg 2005-ben mindössze 750 millió forint áll rendelkezésre a program támogatására, tavaly már 1,6 milliárdot fordítottak erre a célra. Az Útravaló programra az idei évben 2 milliárd forintot biztosít a költségvetés - mondta Rózsa Endre.
Diákok és tanárok számára egyaránt mintegy havi 3500-4500 forintos ösztöndíj-lehetőséget jelent az Út a középiskolába, illetve az Út ez érettségihez program, a természettudományok területén kiemelkedően tehetséges diákok és tanárai számára pedig az Út a tudományhoz program. A Magyar géniusz program a művészetek területén, a sportban és a mesterségbeli tudásban kiemelkedően teljesítő diákok számára indult.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.