„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A csehek több mint fele szenved munkahelyi stressztől és kimeríti őket a munka - írja egy szociológiai tanulmányra hivatkozva a Pravo című cseh napilap.
Leginkább a menedzserek és az üzleti életben dolgozók állnak stressz alatt, de a külföldi tulajdonú cégek alkalmazottai is nyomás alatt vannak. A stressz legkevésbé a kétkezi dolgozókat és az alapfokú végzettségűeket érinti. A cseheknek csak mintegy 12,7 százaléka állítja, hogy egyáltalán nem éri stressz a munkahelyén.
A lap megállapítja, hogy uniós összehasonlításban ezek az arányok nem rosszak, mert az EU egészében a lakosság mintegy 60 százaléka panaszkodik a munkahelyi stresszre.
Elemzések szerint a csehek 31 százaléka véli úgy, hogy házassága, vagy partnerkapcsolata felbomlásának a munka volt az elsőszámú előidézője.
A munkahelyi stressz mértéke - stresszkutatók szerint - a munkavállaló cégen belüli pozíciójától, előmenetelétől, a kollégákkal való kapcsolatától és a cég helyzetétől függ.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.