A leggyakoribb juttatás 2010 első félévében a munkába járás költségeinek térítése volt, a munkavállalók negyede számolhatott ezzel. Ezt követte a mobiltelefon költségeinek megtérítése: az alkalmazottak 17 (1. negyedév), illetve 18 százaléka (2. negyedév) használhatta céges mobiltelefonját magáncélokra is. A munkáltató által finanszírozott képzéseken a munkavállalók 14 százaléka vehetett részt az első, 17 százalékuk a második negyedévben. Foglalkozás-egészségügyi ellátást csak a dolgozók 11 százaléka kapott munkáltatójától. A meghatározott kereten felüli étkezési hozzájárulásban a munkavállalók 8, illetve 9 százaléka részesült. Sport- és kulturális juttatást 4, illetve 5 százalékuk kapott az első két negyedévben. A pozíciók szerinti összehasonlításból az derül ki, hogy a vállalati hierarchia csúcsa felé csökkent azoknak az aránya, akik semmilyen béren kívüli juttatással nem számolhattak. A segédmunkások 60 százaléka semmit nem kapott munkáltatójától a vizsgálatban szereplő juttatások közül. A szolgáltatási szektorban dolgozó szakképzett munkaerő kategóriában ez az arány 52 százalék volt, az adminisztratív alkalmazottaknál 46 százalék, a műszaki területen szakképzett munkaerő csoportjában 34 százalék, a nem műszaki területen szakképzett munkaerő kategóriában pedig 38 százalék. A középvezetői pozícióban dolgozóknak csak 27 százaléka, a felsővezetőknek pedig 20 százaléka számolt be arról, hogy munkabérén kívül nem kapott egyéb juttatást munkáltatójától.A cégnagyság szerinti összehasonlításból az derül ki, hogy az ezer munkavállalónál többet foglalkoztató vállalatoknál a dolgozók 27 százaléka vehetett részt munkáltató által finanszírozott képzésen, a 251-1000 főt foglalkoztató cégeknél a dolgozók 21 százaléka, míg a 11-20 alkalmazottat foglalkoztató cégek esetében a munkavállalók 11 százaléka.A nagyobb cégeknél a munkába járás költségeinek megtérítése gyakoribb volt, mint a kisebbeknél: a 10 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató vállalkozás dolgozóinak 18 százaléka, az 51-250 alkalmazottat foglalkoztató cégeknél dolgozók 28 százaléka, a 251-1000 fős cégek alkalmazottainak 31 százaléka, az ennél nagyobb vállalatok munkavállalóinak harmada számíthat ilyen költségtérítésre.
Ki kap ma béren kívüli juttatást?
Magyarországon a munkavállalók több mint fele kap béren kívüli juttatást. Ugyanakkor 42 százalékuk 2010 első negyedévében nem kapott semmiféle juttatást a munkabérén kívül, a második negyedévben pedig a válaszadók 39 százaléka számolt be ugyanerről - derül ki a Workania legfrissebb felméréséből.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
A csúsztatás iskolapéldája Zugló szerint Karácsony parkolási matekja
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.