Tapossa el, mert én nem látok jól! – kérte a pucér kisöreg, mire én nemet mondtam. Elképedt. – A Teremtő milyen sokáig piszmogott, mire egy ilyen bonyolult képletet megbütykölt, és én most pusztítsam el? – ugrattam tovább, mire ő: – Ez hülye! – és kirohant a folyosóra, s jött vissza a fürdő szekrényesébe egy fehérköpenyessel, akinél Chemotox volt. A csótány – kimúlt. Én még egy pókban is képes vagyok gyönyörködni, a simogatásért hozzám sompolygó vizslában meg különösen. Természetesen csak egy darabig, mert szükség esetén felülkerekedik bennem (például a lakásomban) a praktikusság. Helyeslem, hogy az állatkínzást már-már drákói szigorral büntetik, mi több, a tudósok azt is bebizonyították, hogy gömb alakú akváriumban, illetve ketrecben a hobbiállatkák pocsékul érzik magukat, s jogi tiltásokat sürgetnek. E logika szerint a telefonfülkébe bevackolt hobó boldog lehet, hiszen az hasáb alakú. Boldog, amíg a „közeg” ki nem cibálja, és ha a flaszterra fagy, hát istenem. Népegészségügy, gondosan szervezett prevenció? (HVG, 2010. március 27.) Ádány Róza professzor igénye indokolt, logikus, észak-karéliai példája meggyőző, de manapság egy idejében érkező mentőbe beszállni is gyakran kockázatos – hogy az egészségügy egyéb riasztó anomáliáit, az orvosi etika helyenkénti rövidzárlatait, no meg az ételt először csak az iskolában kapó kisgyermekek légióját ne is feszegessem. A szükséges költségről még nem is beszéltem. Szurkolok interjúalanyuknak, de egyelőre képtelen vagyok optimista lenni.
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
