Április 1-jétől már a PannErgy és a Rába részvényeinek árfolyamváltozása is befolyásolja a Budapesti Értéktőzsde indexének, a BUX-nak az alakulását, az ÉMÁSZ papírjaié viszont nem, mivel a tőzsde által előírt hét kritérium közül utóbbiak mindössze háromnak feleltek meg, ráadásul ez már másodszor fordult elő. Az ily módon 13 részvényből álló indexkosár összetétele alig változott, mégis akad vitatnivaló. Például az, hogy a két legnagyobb részvényforgalmú és piaci értékű cég közül a Mol súlya nőtt, az OTP Banké pedig csökkent a BUX értékét meghatározó kosárban, így utóbbi papírjainak mozgása csak az olajpapírokénál alig 4 százalékponttal nagyobb mértékben, 31,09 százalékban hat az index alakulására. Márpedig ez nincs összhangban a két cég közkézhányada közötti eltéréssel, vagyis azzal, hogy míg a befektetők elvileg az OTP részvényeinek 73,53 százalékát érhetik el szabadon (a többi papírt nagybefektetők birtokolják), addig a Moléinak mindössze 45,33 százalékát. E visszás helyzet 2007 júniusa óta áll fenn, akkor vásárolt fel a Mol saját részvényeiből annyit, amennyivel biztonságban érezhette magát az osztrák OMV akkor nyilvánosságra hozott egyesülési szándékával szemben. Majd ezt a pakettet a Mollal „baráti viszonyban lévő” társaságoknál – jellemzően pénzintézeteknél, például épp az OTP-nél – parkoltatta. Azóta ugyan a baráti cégek egy részét a Mol üzleti partnerei, a cseh CEZ áramszolgáltató (7,35 százalék) és az ománi olajcég (7 százalék) váltották fel, ez azonban a közkézhányadon nem változtatott. Annak idején állítólag a Mol azért lobbizta ki a tőzsdevezetőségnél a különleges elbánást, mert attól tartott, ha részvényeinek súlya csökken az indexkosárban, emiatt a külföldi befektetési alapok mérsékelhetik portfóliójukban az olajrészvények arányát, s a kisebb kereslet a részvényárfolyam növekedési potenciálját is visszavetheti.
Bekosarazás
Április 1-jétől már a PannErgy és a Rába részvényeinek árfolyamváltozása is befolyásolja a Budapesti Értéktőzsde...
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.