HVG, 2012. március 31.
Cikkük a szélerőmű-építések állami támogatásának hiányát veszi górcső alá. Nem esik azonban szó arról, hogy a jelenlegi technológia alkalmazása erősen megosztja még a zöld szervezeteket is. Sokak által ismert tény, hogy a szélerőművek komoly veszélyt jelentenek a madarakra és a denevérekre: rendszerint végzetes számukra a találkozás a nagy sebességgel mozgó turbinalapáttal. Külön szerencsétlenség, hogy a szélerőműveket – nyilván nem véletlenül – olyan természetes szélcsatornákba építik, amelyeket a vonuló madarak évezredek óta használnak. Az olyan kiemelt madárvonulási útvonalakon, mint az Adriai- és a Fekete-tenger partvidéke, jelenleg is komoly konfliktusok vannak a természetvédők és a profitérdekelt szélerőműcégek között, az érintett kormányok pedig – jobb esetben – a kettő között egyensúlyoznak. A probléma hazánkban is fennáll, jelenleg több olyan szélerőműterv van engedélyezési vagy megvalósítási fázisban, amely vonulási útvonalat érint. Ennél is komolyabb gond, hogy a ritka, nagy testű fészkelő fajaink számára egy-egy szélerőműtelep megépítése gyakorlatilag olyan, mintha az adott élőhelyet lebetonoznák. Hazai kutatások bizonyítják, hogy a veszélyeztetett (ezért kiemelt jelentőségű) fajok, mint a kerecsensólyom vagy a parlagi sas, gyakorlatilag elkerülik a szélerőműtelepeket. Hiába van a tornyok között látszólag kiváló vadászterület számukra, egyszerűen átrepülnek felette. Nagy valószínűséggel igaz ez a többi fajra is. A szélerőművek esetleges elterjedése a magyar pusztán (vagy éppen hegyvidéken) tehát jelentős élőhelyvesztéssel járna számos ritka faj számára. A problémára a védett területekre érvényes szélerőmű-építési tilalom sem jelent megoldást, hiszen a madarak sajnálatos módon „nem tartják tiszteletben” ezek határait.
PROMMER MÁTYÁS
MAGYAR MADÁRTANI EGYESÜLET (BUDAPEST)
