Ivica Dacsics: a belgrádi mérlegember

A többség csak megmosolyogta Ivica Dacsicsot, amikor a ma 46 éves, immár kormányfőesélyes politikus hat évvel ezelőtt...

  • HVG

A többség csak megmosolyogta Ivica Dacsicsot, amikor a ma 46 éves, immár kormányfőesélyes politikus hat évvel ezelőtt bejelentette: a Szerbiai Szocialista Párt (SZPSZ) újonnan megválasztott elnökeként el akarja érni, hogy pártja nélkül ne jöhessen létre kormány a balkáni országban. A vasárnapi parlamenti választáson 16 százalékot szerzett, és ezzel megkerülhetetlenné vált SZPSZ ugyanis 2006-ban még a politikai színtér perifériáján vegetált, s főként azok az idősebb választók voksoltak rá, akik nosztalgiával tekintettek vissza a 2000-ben megbuktatott Szlobodan Milosevics országlására.

A hitetlenkedés azért is jogos volt, mert Dacsics neve annyira összefonódott az SZPSZ-t megalapító Milosevicséval, hogy az 1966-ban a koszovói Prizrenben született politikus alkalmatlannak tűnt a párt újjászervezésére. Jugoszlávia szétesésének hónapjaiban, 1990-ben Dacsics hozta létre a nacionalista SZPSZ fiókszervezetének számító ifjúszocialista szövetséget, és olyan jó volt a propaganda területén, hogy Milosevics 1992-ben kinevezte a párt szóvivőjének. Ebben a minőségében ő volt az, aki „véletlenül arra sétáló polgároknak” nevezte azokat a tíz- és százezreket, akik 1996-ban heteken át tiltakoztak a szerbiai választási csalások ellen, majd rendszeresen terroristának bélyegezte a Koszovó függetlenségéért békés eszközökkel harcoló Ibrahim Rugova albán politikust. A huszonéves újoncként befutott Dacsicsot sokan Milosevics lehetséges utódjának tekintették, részben ezért maradt rajta a „Bébi Milosevics” név is.

Mentora bukása után Dacsics néhány hónapra szerepet vállalt az ország átmeneti kormányában, majd visszavonult, és megvárta, amíg a hágai Nemzetközi Törvényszék fogdájában raboskodó Miloseviccsel szakítani képtelen SZPSZ-vezetők rájönnek, hogy nem képesek megújítani a pártot. „Tanultunk a hibáinkból. A karmester megváltozott, ami azt jelenti, hogy a kórusnak is hangnemet kell váltania” – hirdette meg a fordulatot Dacsics, aki 2003-ban már fellázadt az ellen, hogy Milosevics a hágai börtönből is irányítani akarja a szocialistákat.

A 2008-as választások után, amikor az SZPSZ 7 százalékot szerzett, már senki sem mosolygott, hiszen a szocialistákon múlt, hogy az EU-párti koalíció vagy a nacionalisták alakíthatnak-e kormányt Belgrádban. Dacsics az előbbiek mellett döntött, és egybehangzó vélemények szerint a belügyi tárcát választó egykori pártszóvivő volt a Mirko Cvetkovics kormányfő vezette kabinet legjobb minisztere. „A szerb politikai életben szokatlan módon mindig betartotta a szavát” – jellemezték Dacsicsot a vajdasági magyar vezetők, akik szerint neki is köszönhető, hogy a részben magyarok lakta tartományban évről évre csökken az ismertté vált etnikai alapú incidensek száma.

A belgrádi egyetem politikatudományi szakán végzett SZPSZ-vezér közben EU-párti is lett. Egyik nyilatkozatában el is ismerte, furcsa, hogy míg a 2000-ben az EU segítségét kérő Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő mára elutasítja a csatlakozást, Szerbia akkor vált hivatalosan EU-tag-jelöltté, amikor a milosevicsi gyökerű SZPSZ tagja volt a kormánykoalíciónak. A kalandos pályaívű, az ezredforduló táján meggyőződéses ateistából hívővé vált Dacsics ugyanakkor nem feledkezett meg egykori pártfogójáról sem, hiszen többször is kijelentette: „Milosevics, mielőtt megölték volna őt Hágában, megvédte Szerbiát és a szerb nemzetet, ezért hála illeti meg.” A nős, kétgyermekes, angolul és oroszul is jól beszélő Dacsics szereti a sportot, különösen a kosárlabdát, s évekig ő töltötte be az egyik legjobb belgrádi klub, a Partizan elnöki tisztségét.

Hozzászólások