HVG, 2012. június 2.
Érdeklődéssel olvastam összeállításukat, amelyben felidéztek néhány epizódot az utóbbi években átpolitizálódott könyvhét történeteiből. Visszatekintésükben nem esett szó arról, hogy a mostani, sorrendben 83. könyvhét a valóságban miért „csak” a 82. Köztudott, hogy 1957-ben a könyv ünnepe egyszerűen „elfelejtődött”. Az elmaradás okaként utólag azt szokták felemlíteni, hogy mindez a passzivitásba menekült írók „néma” tiltakozása miatt történt, s hogy a Kádár vezérelte hatalom nem merte kiengedni az utcára a gyanús értelmiségieket. Mindez alighanem csupán megszépítő legenda. 1957. május 1-jén százezrek vonultak fel ugyanis a Dózsa György úton Kádárt éljenezve, a „tüntetően hallgató” írók közül pedig olyan nagyságok fogadták el a Kossuth-díjat a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánytól, mint Heltai Jenő, Németh László, Szabó Lőrinc. Hozzátehető az is, hogy az új könyvvel kirukkoló alkotók 1957-es névsora is igen impozáns volt. S akkor még nem említettem a nagy megalkuvást, az ENSZ ötös bizottsága elleni memorandumot aláíró majd' 250 költőt, írót. Vagyis, feltételezésem szerint, a könyvhét elmaradását nem az irodalom kényszerítette ki, hanem a hatalom gondolta úgy, hogy a szövetségüktől megfosztott literátorok még főjenek egy kicsit a saját levükben. Egyszer jó lenne olvasni arról, hogy 1957 késő tavaszán könyvhétügyben valójában mi is történt? (Képünkön a 2004-es könyvhét fővárosi megnyitója.)
ISTVÁNFI GÁBOR
(BUDAPEST)
