A szociáldemokrata forradalomban, a szovjet rendszer helyreállításában látja az oroszországi problémák megoldásának kulcsát a tavaly decemberi parlamenti választások után különösen megélénkült kormányellenes demonstrációk egyik legaktívabb és egyben legradikálisabb szereplője, a 35 éves Szergej Udalcov. Az orosz állami szuverenitás kikiáltásáról megemlékező június 12-ei ünnepre az ellenzék máris újabb tüntetést szervez Moszkvában, és ha nem sikerül megállapodni a helyszínben a fővárosi hatóságokkal, akár engedély nélküli megmozdulástól sem retten vissza – jelentette be az akció egyik szervezőjeként ismert Udalcov.
Politikai céljai érdekében az ellenzék más erőivel is együttműködik, még a Szolidaritás mozgalommal is, noha annak vezetői között az 1990-es évek Oroszországát irányító erők egykori befolyásos képviselői is ott vannak. Márpedig Udalcov akkor a Szovjetunió helyreállítását, a privatizáció eredményeinek eltörlését sürgető Dolgozó Oroszország mozgalom tagjaként élesen szemben állt velük.
A forradalmi hevületet alighanem otthonról hozta. Dédapja, akiről Moszkvában utcát neveztek el, ismert bolsevik közgazdász, az 1920-as években a Lomonoszov Egyetem rektora, majd az elit diplomataképző, a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Intézetének első igazgatója volt, nagyapja és nagybátyja pedig diplomáciai szolgálatban is állt. Udalcov jogi diplomát szerzett 1999-ben, és hivatalos életrajza szerint különböző helyeken dolgozott is jogászként, ám – mint ő maga mondta – ezt nehéz volt összeegyeztetnie társadalmi tevékenységével.
A politikába fiatalon kapcsolódott be. Alig 22 éves volt, amikor megalapította a Vörös Ifjúság Élcsapata (AKM) nevű szervezetet, amely a Dolgozó Oroszország ifjúsági mozgalmának számított. 1999 decemberében a Sztálin nevét viselő egyik kommunista blokk listáján jelölt volt a parlamenti választáson, de nem jutott mandátumhoz. 2004-ben a magát az 1991-es puccs után feloszlatott szovjet kommunista párt utódjának valló SZKP színeiben indult a moszkvai önkormányzati választásokon, ugyancsak sikertelenül. 2008-as létrejötte óta egyik vezetője jelszavaiban a földet a parasztoknak, a gyárakat a munkásoknak, a hatalmat a tanácsoknak követelő Baloldali Frontnak, amelyre alapozva ROT Front néven pártot is alapított, de azt mindeddig nem jegyezték be a hatóságok.
Antikapitalizmus címmel 2001-ben Udalcov tüntetést szervezett, 2009-ben az egyik kezdeményezője volt a Harag napja című ellenzéki megmozdulásnak, és azóta sincs nélküle kormányellenes tüntetés Moszkvában. Módszereit olykor szövetségesei is gyanakvással szemlélik, attól tartva, hogy elrettenti az ellenzék potenciális támogatóinak egy részét. Udalcov nemcsak azt vallja ugyanis, hogy a politikai harcnak helye van az utcán, hanem azt is, hogy „minél keményebben ellenállnak nekünk, annál keményebb lesz a válasz”. Gyakran száll szembe a tüntetések feloszlatására kirendelt rendőrökkel, csak az utóbbi egy évben legalább hatszor ítélték rövidebb-hosszabb elzárásokra. Saját statisztikája szerint száznál is többször állították elő, és jó néhány hónapot töltött rács mögött.
A forradalmár-politikus szeret focizni, rajongója a Grazsdanszkaja Oborona (Polgári Védelem) nevű rockzenekarnak, 2003-ig még koncerteket is szervezett az együttesnek. Esküvőjén Sztálin-portréval díszített pólót viselt. Tehette, mert felesége, Anasztaszija – akivel két fiuk van – egyben harcostársa is: az AKM és a Baloldali Front sajtószolgálatát vezeti, és segít férje internetes blogjának szerkesztésében.