Csökkenő gyógyszerárrés

Megcsapolná az egészségügyi kormányzat a gyógyszer-nagykereskedők árrését.

  • HVG

Megcsapolná az egészségügyi kormányzat a gyógyszer-nagykereskedők árrését. A közigazgatási egyeztetésen lévő rendelettervezet szerint 3 milliárd forintot kell „átcsoportosítani” a nagykereskedelmi bevételből a patikák támogatására. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának számítása szerint a Széll Kálmán-terv végrehajtásából következően a gyógyszerár- és forgalomcsökkenés miatt a patikáknak ebben az évben 7,5 milliárd forinttal esne vissza az árbevételük. Ezt kompenzálnák, részlegesen, a nagykereskedők rovására. A gyógyszertári forgalomból évi 30 milliárd forintos árrésbevétele keletkezik a nagykereskedőknek, amit 10 százalékkal az átcsoportosítás, további 10 százalékkal az árak csökkenése kurtít meg, miközben a költségeik, elsősorban az üzemanyagár növekedése miatt, jelentősen nőnek. Az árrés-átcsoportosítással a kisebb patikák járnak jól, a nagyobbak, amelyek a forgalmuk után eddig a nagykereskedőktől visszatérítést kaptak, a továbbiakban nem számíthatnak ilyen engedményre.

Hozzászólások