Mi várható a március elején esedékes elnökváltás után, amikor az Orbán-kormány a saját emberét ültetheti a távozó Simor András helyére? Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatai alapján egyre biztosabb, hogy a kormány az új jegybankelnökön keresztül megpróbálja az MNB-nél lévő két forrásból – a tavaly november végén közel 34 milliárd eurónyi devizatartalékból és a kereskedelmi bankok jelenleg közel 4500 milliárd forint értékű kéthetes MNB-kötvényéből – is élénkíteni a gazdaságot. Londoni elemzők szerint úgy, hogy vállalati kötvényeket és állampapírokat vásárol fel a piacon, emellett közvetlenül adhat hitelt a kereskedelmi bankoknak, hogy azt azok továbbhitelezzék. Matolcsy arra hivatkozik, hogy ez az amerikai, a brit és az euróövezeti minta, amit a megújult vezetésű MNB-nek le kellene másolnia.
Ám Magyarországon a vállalati kötvény ritka, így szinte kizárólag az állampapírok megvásárlása marad lehetőségként. Az MNB közvetlenül nem jegyezhet le újonnan kibocsátott állampapírokat, az ugyanis az állam monetáris finanszírozásának minősülne, amit az uniós és a hazai törvények is tiltanak. Emiatt a jegybank csak a meglévő állampapír-tulajdonosoktól vásárolhat. Ezt azonban általában csak akkor szokta megtenni, ha az állampapírpiac nem működik, vagyis ha az eladási és vételi árjegyzések nem találkoznak. Ez történt 2008 őszén, a válság kitörése után, amikor az állampapír-piaci hozamok 10 százalék fölé nőttek, és senki nem jegyzett árat az állampapírokra. Akkor az MNB – a kereskedelmi bankokkal közösen – a piac helyreállítása érdekében állampapírt vásárolt. Érdemi javulás azonban csak az EU–IMF-megállapodás után következett be.
Most viszont működik az állampapírpiac, így ha az MNB állampapír-vásárlásba kezdene, akkor azt – még ha a másodpiacon is történne – a befektetők az államadósság monetáris finanszírozásaként értékelnék. Ez növelhetné a Magyarországgal szembeni bizalmatlanságot. Márpedig a befektetők nagy része külföldi – jelenleg 5 ezer milliárd forint állampapírt birtokolnak –, akik nem kizárt, hogy állampapírjaik értékesítésébe fognának. S ha a vásárlások ellenértékének nagy része elhagyná az országot, természetesen devizában, a forint nagyarányú átváltása jelentősen gyengíthetné a hazai fizetőeszközt. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy az Európai Központi Bank (EKB) évente megvizsgálja az EU-tagországok jegybankjainak állampapír-vásárlásait, s ha azokat nem tartja indokoltnak, azt az éves jelentésében szóvá teszi, ami nyilvános dokumentum, a befektetőkhöz is eljut. Ha pedig többször kerül sor az EKB megítélése szerint indokolatlan jegybanki állampapír-vásárlásra, akkor Frankfurt végső soron az Európai Bizottság elé viheti az ügyet, kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarországgal szemben, aminek kedvezőtlen piaci fogadtatása borítékolható.
Az MNB közvetlenül, a kereskedelmi bankok megkerülése nélkül nem tudja finanszírozni a vállalatokat, nincs ugyanis erre felkészülve: kicsi a létszáma ahhoz, hogy elbírálja a hitelkérelmeket, és szakembergárdája sem az alapján állt össze, hogy a kereskedelmi bankok helyett ő hitelezze a vállalatokat. Mindezek miatt a vállalatok közvetlen jegybanki hitelezése nagyon kockázatos lenne.
Valószínűleg azt sem tolerálná a piac, ha az MNB úgy hajtana végre a fejlett országok jegybankjaiéhoz hasonló monetáris lazítást, hogy neki még van tere közvetett módon, az alapkamat további csökkentésével hozzájárulni a piaci likviditás bővüléséhez. Ha azonban az inflációs kilátások és Magyarország kockázati megítélése már nem teszi lehetővé a kamatcsökkentést, például mert a globális hangulat esetleg elromlik, akkor az ország egyre rosszabb piaci megítélése tőkekivonást és forintgyengülést okoz. A gazdaságba kerülő többletpénz ugyanakkor hevíti az inflációt, de a kormány ennél a rövid távú gazdaságélénkítést fontosabbnak tartja.
A leggyakoribb nemzetközi szakmai megközelítés szerint egy országnak annyi devizatartalékra van szüksége, amennyi a rövid lejáratú külső adóssága. Utóbbi 2012 végén 32-33 milliárd euró volt, ezt valamivel meghaladta a devizatartalék. Csökkentésének az a kockázata, hogy ha nem ilyen kedvező a nemzetközi hangulat, mint jelenleg, akkor egy nagyobb forintgyengülés esetén az ország devizahitel felvételére kényszerülhet, ami minden bizonnyal többletköltségeket jelent az államnak.
A kormányzati szándékok azért sem érthetők, mert nem amiatt van recesszióban a magyar gazdaság, hogy a bankoknak nincs elegendő forrásuk a hitelezéshez. Az MNB legutóbbi hitelezési felmérése szerint csak kismértékben jelent gátat a likviditás, valamint a forráshoz jutás nehézsége. Jóval inkább az nyom a latban, hogy a bankok a jelenlegi helyzetben túl kockázatosnak tartják a hitelnyújtást. Ezen viszont szintén csak az állam segíthetne, például hitelgarancia-programokkal.
CSABAI KÁROLY
