A rendőrség szakértőt rendel ki a Szent István körúton ájultra vert férfi ügyében, amely alapján az eljárás átminősíthető – tudta meg a Telex.
Egyelőre azonban továbbra is súlyos testi sértés kísérlete miatt folyik a nyomozás.
Mint arról korábban beszámoltunk, szombat hajnalban került nyilvánosságra egy videó, amin az látható, hogy egy férfi a Vígszínház közelében átkel a zebrán a Szent István körúton, majd elindul a Honvéd utcát átszelő gyalogátkelőn is. Ekkor egy másik férfi oldalról nekiront és földre viszi, majd nagy erővel többször fejbe rúgja. Az áldozat ekkor mozdulatlanul terül el az úttesten.
A támadóról azóta kiderült, hogy egy 21 éves brit turista, aki annyira részeg volt, hogy nem emlékszik semmire.
A Telex értesülései szerint a 43 éves áldozatot először a mentőszolgálat a Fiumei úti balesetire vitte be, ahol megvizsgálták, de úgy tűnt, nincs súlyos sérülése, és a férfi a saját lábán távozott. Az itteni vizsgálatok alapján a sérülése könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló volt.
A héten azonban a férfi rosszabbul lett, és bement a Honvédkórházba, ahol a vizsgálatok felvetették a súlyosabb sérülés lehetőségét, ami indokolhatja a rendőrség részéről szakértő bevonását és az ügy esetleges átminősítését.
Képünkön a Szent István körúti támadó, egy 21 éves brit turista (fehér pólóban) a támadás előtt. Forrás: RTL Híradó