A Mol „egyetért és támogatja” a kormányzat döntését, miszerint támogatják a dízeles autók tankolását – közölte az olajipari vállalat.
Magyar Péter péntek délutáni bejelentése szerint az intézkedés értelmében a 150 lóerő alatti teljesítményű dízelüzemű autók után szeptember és december között havi ötezer, összesen 20 ezer forint támogatást kapnak a tulajdonosok. Egy személynek csak egy autó után jár támogatás.
A Mol erre reagálva azt írta: azért támogatják a lépést, mert az a leginkább rászoruló társadalmi és fogyasztói csoportokat segíti, és jobb megoldás, mint a korábban az Orbán-kormány által bevezetett, és a Fidesz által most is javasolt védett ár, amely „azonnal kiszorítaná az üzemanyag importot, mely napokon belül dízel-, és benzinhiányhoz vezetne”.
2026. szeptember 8-án a kőolaj ára 53%-kal, az európai dízel ára pedig 89%-kal volt magasabban, mint az iráni háború kitörése előtt. A helyzet nagyon törékeny
– jegyezték meg.
Hozzátették: az üzemanyagok magyarországi kiskereskedelmi árai továbbra is az uniós átlaga alatt vannak, de fontos, hogy hosszú távon összhangban legyenek a szomszédos országok átlagos árszintjével, mert ha a hazai piac jelentősen olcsóbb, mint a régiós, akkor az importőrök nem hoznak be üzemanyagot az országba.
https://hvg.hu/gazdasag/20260911_dizel-uzemanyag-tankolas-hozzajarulas-kormany-magyar-peter
Nyitókép: HVG / Veres Viktor