Kiderült, mégsem törlődnek teljesen kisgyermekkori emlékeink

„A gyerekek egészen hétéves korukig valóságos zsenik. Aztán megkezdődik a hanyatlás” − jelentette ki egy TED-konferencián Patricia Kuhl, a washingtoni egyetem Institute for Learning and Brain Sciences társigazgatója. A gyerekek nyelvi fejlődését, anyanyelvtanulását vizsgáló kutató szerint a csecsemők agya olyan dolgokra is képes, amilyenekre nem is gondolnánk, a babák úgy tanulnak, hogy „elszántan figyelnek bennünket”

A háttérben rendkívüli folyamatok mennek végbe. Az emberi agy már a fogantatástól gyors ütemben fejlődik, az újszülöttek és csecsemők összes „felfedezése” lenyomatot hagy az agyukon. Az idegsejtek között újabb és újabb kapcsolatok keletkeznek, az agy különböző területei folyamatosan átalakulnak − a kisgyerekek agya minden túlzás nélkül olyan, mint a szivacs, amely mindent magába szív. Bár az agyunk egész életünkben megőrzi rugalmasságát, az első években ez a plaszticitás sokkal erősebben jelen van, mint tízéves kor után.

Pszichológusok és pedagógusok szerint minden képességnek megvan a maga szenzitív periódusa, amikor a leginkább tud fejlődni. Ha ebben az életszakaszban a gyerekek nem találkoznak a megfelelő ingerekkel, nehezen leküzdhető hátránnyal kell később szembenézniük − elég a pszichológiakönyvek sokat emlegetett példáira gondolnunk: a valamilyen ok miatt a vadonban, emberi társaság nélkül nevelkedő gyerekekre, akik később, a társadalomba visszakerülve hiába jártak iskolába, soha nem tanultak meg beszélni. Már tíz-tizenkét évesen is nehezebben megy egy-egy újabb készség elsajátítása, mint életünk első hét-nyolc évében, később pedig a tanulási folyamatokkal még inkább meggyűlik a bajunk.

A titokzatos gyermekkori amnézia

De ha az emberi agy ennyire fejlett már két-három éves korban is, miért nem emlékszünk a születésünkre, a csecsemőkorunkra, az első szavainkra vagy éppen az első bölcsődei napra? Az emberek zöme egyetlen emléket sem képes felidézni hároméves kora előttről, de feltűnően kevés emlékünk marad meg például az óvodáról is.

A furcsa „emlékezetkiesés” neve gyerekkori amnézia. A jelenséggel először Sigmund Freud foglalkozott. Az osztrák neurológus-pszichiáter meggyőződése az volt, hogy a korai emlékeket valamilyen érzelmi trauma miatt nyomjuk el magunkban.

Később többféle tudományos magyarázat is született az „emléknélküliségre”. A kutatók sokáig azt gondolták, hogy a csecsemők és a kisgyermekek agya nem elég fejlett ahhoz, hogy emlékeket hozzon létre, ezt az elméletet azonban több vizsgálat is megdöntötte − mi több, ma már egyre több vizsgálat foglalkozik az újszülöttek és csecsemők születés előtti emlékeivel. A gyerekkori amnéziát más neurológusok a kisgyerekek nyelvi korlátaival, az én-tudatuk kialakulatlanságával magyarázták.

Az újabb kutatások szerint sokkal prózaibb ok áll a háttérben. Kanadai neurológusok szerint életünk első éveiben, főleg hat-tíz éves korban rengeteg új neuron, vagyis agyi idegsejt keletkezik az agy hippokampusz nevű, az emlékezet működésében és a térbeli tájékozódásban is szerepet játszó részében. A sejtek között létrejövő új kapcsolatok azonban megzavarják ennek a területnek a működését, a meglévő idegsejthálózat átalakulása során pedig elvesznek a korai emlékekhez vezető „útvonalak”. Az emlékek így teljesen elérhetetlenné válnak - míg egy négy-öt éves gyerek vissza tud emlékezni például egy korábbi nyaralásra, tíz-tizenkét évesen erre már képtelen lesz.

Valami mégis megmarad életünk első hónapjaiból. A szöuli Hanjang Egyetem tudósai nemrég bebizonyították, hogy akik nagyon korán, csecsemőként kerültek más országba, elfelejtik ugyan az első nyelvet, amelyet hallottak, egykori nyelvi tudásuk később mégis „újjáéledhet”: kísérleti alanyaik, hollandul beszélő, csecsemőként Dél-Koreából örökbefogadott felnőttek meglepően gyorsan és jó kiejtéssel tanulták újra eredeti anyanyelvüket.

Miért a fiatalok memóriája a legjobb?

Az emlékezőképességet tanulmányozó kutatóknak számos elméletük van arról, miért a tizenévesek memóriája a legjobb, és miért kezd gyengülni ez a képesség az évek múlásával. A Kaliforniai Egyetem 2013-as felmérése szerint már a 18-39 évesek közül is viszonylag sokan − 14 százalék − tapasztalnak memóriaproblémákat, a középkorúaknál 22, a 60 éven felülieknél pedig 26 százalékos ez az arány. A jelenség fő oka vélhetően az, hogy a tizen-, huszonévesek és harmincasok zömét kevésbé érintik azok a problémák, amelyek negatív hatással vannak a szellemi frissességre. Ilyenek például az agy fiziológiai változásai, a különböző betegségek (köztük olyan nehezen felismerhetők is, mint a „néma stroke”, amely általában nem okoz tüneteket, de az agysejtek kis csoportjának elhalását eredményezi) vagy a szellemi aktivitás háttérbe szorulása. A feledékeny fiataloknál többnyire más okok állnak a háttérben: a legnagyobb „memóriapusztító” a stressz és a túl sok alkohol.