Az alábbi vámhivatalok, illetve határátkelőhelyek lehetnek érintettek: Evzoni, Doirani, Niki, Promahonasz, Exohi, Patrasz, Igumenitsza. A fuvarozók a személygépkocsikat és a turistabuszokat átengedik, azonban az akciók miatt a szárazföldi határátkelőhelyeken hosszú sorok alakulhatnak ki, illetve fennáll a teljes blokád eshetősége is.
A külügy kéri a fuvarozókat, hogy útvonalukat körültekintően válasszák meg, és a tömegtájékoztatási eszközökből, valamint helyi üzleti partnereiktől minden esetben tájékozódjanak az érinteni tervezett vámhivataloknál, illetve határátkelőkön folyó tiltakozó akciók állásáról.
Bajba kerülhetnek Görögországban a magyar kamionosok
A külügyminisztérium felhívja mindazok figyelmét, akik a napokban közúton vagy tengeri úton mennek Görögországba, hogy a görög teherfuvarozók szakszervezete az országhatár jó néhány pontján - a többi közt a feketén dolgozó külföldi szállítmányozók elleni tiltakozásul - az adott helyeken meghatározatlan időre lezárta a vámhivatalokhoz vezető utakat.

Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Schmidt Mária: "Évtizedekkel ezelőtt fel kellett volna venni Ukrajnát és Oroszországot az unióba"
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Fleck Zoltán kijelentései miatt tiltakozik a köztársasági elnök
„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Egy részeg magyar férfi késsel támadt gyerekekre Bécsben
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.