Az erős szél a Dunántúlon, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megyében, valamint a fővárosban és Pest megyében okozta a legtöbb gondot. Vasárnap délutánra azonban már mérséklődött a szél, az országban mindenhol megszűnt a narancssárga riasztás, és ezzel párhuzamosan csökkent a tűzoltókhoz érkezett bejelentések száma is.
Az OKF szóvivője elmondta, hogy jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak, illetve épületekben keletkezett károk okozta veszélyhelyzetek elhárítása miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. Személyi sérülés a vihar miatt sehol sem történt.
Vasárnap Budapesten két helyen, a XIII. és a XI. kerületben parkoló autókat rongált meg a rájuk dőlő fa. A Pest megyei Százhalombattán egy négyemeletes épület oldalfaláról a hőszigetelő burkolatot teljes egészében lebontotta szél. Szintén Pest megyében, Áporkán a víztorony bádogborítása megrongálódott, Monoron pedig a posta épületének homlokzatán kezdte meg a vakolatot a szél. Ez utóbbi helyen a tűzoltók leverték a maradék vakolatot, nehogy balesetet okozzanak a lehulló darabok.
150-nél is többször riasztották a tűzoltókat a hétvégén
A hétvégén országszerte több mint 150 esetben kellett a tűzoltóknak kivonulniuk a viharos szél okozta károk elhárítására - tájékoztatott Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Mathieu Kassovitz: Le Pen és követői idióták. Nem veszélyesek, csak idióták
Garantálhatja-e az EU, hogy Ukrajna betartja a Magyarországgal kötendő egyezséget?
Erről a 7 függőségről a legnehezebb leszokni
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Megvan az NB I új neve
Kiderült, hogy miért zuhant egy kamera a pályára a válogatott meccsén
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
Ukrán külügyi szóvivő: hamarosan találkozhat Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij
Korábban már kitűztek egy időpontot a találkozóra, ezt azonban később elhalasztották.