Az Előszállás felé közlekedő személyautó eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, s frontálisan összeütközött az ott haladó teherautóval. A személykocsi 35 éves, sárbogárdi vezetője a helyszínen meghalt - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint az érintett útszakaszról a rendőrök a helyszínelés idejére elterelték a forgalmat.
Frontális ütközésben meghalt egy 35 éves férfi
Egy ember meghalt szerdán, a 61-es főút 8-as kilométerénél, Előszállás térségében, ahol egy személykocsi és egy teherautó összeütközött.

Schmidt Mária: "Évtizedekkel ezelőtt fel kellett volna venni Ukrajnát és Oroszországot az unióba"
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.