Nehéz lenne másként értékelni a dizájnos ismertető füzet merész kijelentéseit, amelyek a Griffinről hosszú oldalakon zengnek ódákat. Hogy mennyi technikai újdonság van benne, meg hogy milyen innovatív és előremutató és kategóriája csúcsa, bla-bla-bla. Lassan írom, hogy mindenki megértse: a Griffin legnagyobb újítása az, hogy más színű cérnával varrták a kézifék bőrborítását, sőt, talán még a kormányét is. Azt a leborult! Ezen kívül talán még egy plusz, újhullámos ülésbőrkárpittal is rendelhető.

Okvetetlenkedésemre az importőr szakemberei megnyugtattak, szó sincs nagyotmondásról, a Griffin könyvecskében olvasható információk mind az utolsó betűig igazak, csakhogy a már 2004 óta piacon levő 9-5-ös innovatív megoldásaira, és nem feltétlenül a Griffin modellre értendőek, mely kifejezés amúgy is jelentős konnotációs módosuláson esett át. Annak idején, még a boldog 20. században ugyanis a Griffin címkét csakis a 9000-esek és 9-5-ösök csúcsa kaphatta meg: általában 3 literes dízel vagy benzines motorral szerelték őket és temérdek luxust gyömöszöltek beléjük.

© Autómenedzser

Ez utóbbival egyébként nincs is hiba, a 9-5-ös Griffinbe minden elérhető extrát belepakoltak, csak a navigáció, a napfénytető, a sportfutómű és az üléshűtés, meg talán a malomkő nagyságú óriásfelni feláras. Kellett is már a Griffin, de nagyon: az anno a Saabokban debütáló ülésszellőztetés nagyon hiányzott a magamfajta, elkényeztetett lélek testének.

De azért ne nyaljuk teljesen körbe a Saabot: mi magyarázza, hogy az ajtót kinyitva méretes Vector felirat vigyorog a küszöbön? Most akkor Vector vagy Griffin? Esetleg még nem jutott el odáig a skandináv fejlesztés, hogy Griffin feliratú belépőt gyártsanak? Ímhol a tuti: szorgos kutatással sikerült kideríteni, hogy a Griffin mára csupán egy felszereltségi szintté süllyedt, szó sincs már megkülönböztetett modellről. Vagyis – Teremtőm, ne hagyj el! – lehet 150 lovas 1.9-es dízel 9-5-öst is Griffin felszereltséggel rendelni, no meg a vékony benzineseket.

De vajon lehet-e elegáns griffként suhanni a nagy batárt éppenhogy elfogadhatóan mozgató kismotorral? A jövő majd megmondja, de azért lelki szemeim előtt már feltűnnek azok a Saab-tulajdonosok, akik majd bicskával feszegetik le az 1.9 TiD jelzést, és üveghangon kihúzatva próbálják bizonygatni, hogy az ő verdájuk igazi griffmadár.

© Autómenedzser

Mintegy griffendéles varázsütésre elmúlik minden kételyem, amint beülök a pöttyözött bőrrel díszített ülésbe. Igen, ez egy Saab. Nemcsak a jellegzetes Saab-szagot, pardon, minőségi bőrillatot érzi az ember, hanem azt a vidám, duhajságra ingerlő megmagyarázhatatlan örömöt is, amit az vált ki, hogy mindent a sofőr köré építettek. Az összes kapcsolót és műszert egy kisujjmozdulattal el lehet érni. És vessenek meg érte, de nekem egyáltalán nem hiányzik a navigáció: inkább használok sajátot, minthogy a nagy képernyőn böngésszem az általában nem túl felhasználóbarát gyári navit.

Az öröm a motor beröffentése és a fék felengedése után kicsit csökken. Hiába kell erőszakosan taposni a fékpedált, különben a 260 ló szanaszét szalad, ha az automataváltót még Frédi és Béni gyalulgatta bele a kocsiba. Ez a váltó érzésre tökéletesen ugyanolyan, mint a másfél évtizede gyártott Saab-GM váltók: örökkévalóságnak tűnik, míg megindul, és ezen a kormányról pöckölhető kézivezérlés sem segít. Az is hosszú tizedmásodperceket késik, amíg hajlandó feljebb váltani.

A sportfokozatban van minden reményünk, és valóban, az némileg javít a helyzeten, mindenesetre érthetetlen, hogy ezen az egyes-kettes közötti vánszorgáson nem tudtak a skandináv szakik semmit sem javítani az új évezredben. Ez a jó öreg 2.3-as, de a korábbiaknál továbbhegyezett blokkal szerelt autó kéziváltóval 6.9, a lomha automatával 8.2 másodperc alatt van fent százon, ami közel 20 százalékos különbséget jelent!

De azért kicsit igazságtalan vagyok: miután eltelt az első néhány tizedmásodperc, a kövér gázra eszement módon reagál a Saab. A 260 lóerő zabolázatlanul zúdul a gyanútlan sofőrre, az elsőkerék-meghajtás miatt szinte tőből tépi ki az ember karját a kormánykerék. Akár sportfokozatban vagyunk, akár nem, vég nélkül húz az autó, és az elegáns limuzinbelső valódi pilótafülkévé nemesül. Alant suhan a táj, amíg mi azon gondolkodunk, miért elsősorban cégautónak vásárolja a Saabot a magyar. És a változtatások, mérnöki fejlesztések megspórolásával vajon tényleg csak a hű vásárlók nosztalgiaigényét elégíti ki vagy ennyire nincs pénzük? Mert az, hogy összekrómozták az első lámpabúrát (amivel mellesleg sikerrel nevezhetne a svéd gyártó a galaktikus autócsúfságversenyre) nem igazán nevezhető az innováció csúcsának, vagy frappáns nyitásnak a tőzsdekrachot túlélt koravén yuppie-k felé.

© Autómenedzser

Azért mondok olyat is, ami nem került sok pénzbe, de engem tökéletesen megvettek vele. Ilyen például a szövetszerű díszborítás a kesztyűtartón. Nem drága mulatság, de üdítő dolog, ha valaki nem úgy akarja éreztetni a luxust, hogy ölszámra csiszolja a fát a kocsiba. Hiába írt Biró kolléga bő nyállal az új hetes BMW-ről és az általa biztosított überluxusról, nem biztos, hogy a 21. század első évtizedének a végén a több négyzetméternyi faborítástól fogom magam jól érezni egy autóban. A Saab a gondolataimban olvasott, amikor a Griffin belsejében visszafogott szövetátültetést hajtott végre, és hála Istennek lecserélte a sokak által imádott, ám számomra visszataszítóan hideg, jellegzetes fémes borítást.

Az imént épp azt akartam írni, hogy alapjáraton kicsit lomha a Saab, én ugyanis a városban meglehetősen öregurasan vezetek: épp hogy pár milliméterre lenyomom a gázpedált, minek rohanni, megvár otthon a vacsora, meg a fedélzeti számítógép kijelzőjén így is 15.7 liter átlagfogyasztást látok. Aztán belefutottam egy sárgába, és úgy döntöttem, nem várom meg a pirosat. Csak egy picit léptem oda, de valami irgalmatlan erő kezdett előre húzni, nem is húzni, rántani. A motornak nem kell kétezret forognia, máris elszabadul a pokol; ismét kitépték egy karomat.

A Griffinben is, ahogyan minden Saabban, jó dolog autópályázni és elviselhető benne a városi dugó is. Ez utóbbi helyzetben persze kicsit olyan érzése van az embernek, mintha csíkos kapcát húztak volna Overdose-ra, kockás pokróc lenne a hátán nyereg helyett, meg szemellenző a fején, sőt, mintha csámpás is lenne kissé a járása. De amint zöld mezőkre ér (értsd, oda lehet lépni neki), kiütközik a nemes vérvonal és luxusló legyen a talpán, amelyik felveszi vele a versenyt. Pláne, ha benyomjuk a sportosabb vezetést biztosító gombot. Ez esetben már lehetetlenné válik az öreguras, konzervatív vezetés, a legapróbb jobb láb mozdulatra is azonnal reagál az autó, és zsákmányra éhes, lelapított fülű nagymacskaként figyeli a környezetét, majd ered a gyorsan pergő kilométerek nyomába.

Ebben az autóban ki lehet kapcsolni az ESP-t, vagyis akár durván meg lehet csúsztatni. Én ennek sok értelmét nem látom, szerény becslésem szerint nem az a réteg fogja venni ezt az autót, akik éjjelente égő gumikkal farolgatnak a Felvonulási téren és a böszme nagy csomagtartóba daruval emelgetik be a mélynyomókat.

Nemcsak azért biztonságos a Saab, mert egy korábbi modelljében sok szocialista választó legnagyobb megkönnyebbülésére 1994-ben Horn Gyula túlélt benne egy borzalmas balesetet, hanem azért is, mert ezt a biztonságot minden porcikájában sugározza. Két marokra fogja az utat, nem izeg-mozog, és súlyos orkánoknak kell kicsavart fákat dobálnia ahhoz, hogy az ember szeme megrebbenjen vezetés közben. A biztonság sugárzik belőle, nem az erő. Az elegancia, nem a kivagyiság. Ezért van az, hogy olyan öntudatos és (ál)szerény, kivagyi emberek vesznek Saabot, akiknek fontos, hogy ne tartsák álszerény kivagyi embernek őket. Meg azok, akik úgy akarják felhívni magukra a figyelmet, hogy éreztessék: igazából nem is akarják felhívni magukra a figyelmet. Na meg azok a fanatikusok, akiknek tényleg tetszik a svéd modell motorjai által produkált furcsa nyomatékgörbe, meg gerincproblémáik miatt más autó ülésében kidobnák a taccsot, ellenben a skandináv márka pilótafülkéjéből többórás utazás után is frissebben pattannak ki, mint ahogyan oda beültek.

Furcsa emberek ezek a svédek. Egy korábbi Saab-tesztben már megírtam, hogy trollok rakják össze Trollhattanben ezeket az autókat, ez a 9-5-ösre is igaz. Ez a modell ugyanis főleg 2 méter fölötti óriásoknak praktikus autó, már a tekintetben, hogy a sok favágásban és emberek széttépésében megfáradt trollok keze valószínűleg elér a könyöktámasz legelőrébb állított állásából és a baloldali ajtóvájattól a kormányig. Nem vagyok magas növésű ember, de kimondott hegyi törpének sem mondanám magam, a 160-at jó tíz centivel meghaladom. Ennek ellenére minimum 5-6 centi hiányzik az alkaromból ahhoz, hogy tenyérbe markolhassam a kormányt.

Magyarországon elsősorban cégautónak vásárolják a Saabokat. E tekintetben talán tetten érhető egy újabb forradalmi innováció. A sebességváltó mögött, a rádió és a légkondi alatt régebben volt egy kis mélyedés, amibe pont belefért a mobiltelefonom. Most ez olyan picire zsugorodott, hogy a mobiltelefonom egyáltalán nem fér bele, és hát jó, nem a legújabb mobillal járok, de elképzelhető, hogy az apró mélyedés már a céges piacot megcélzó fejlesztés. Az ugyanis pont akkora, hogy a standard belépőkártya éppen belefér. Sőt, megtartották azt a jó szokásukat, hogy gumírozták és rücsközték az alját, így még egy kiadós fékezésnél sem csúszik ki belőle a kártya, legfeljebb egy fejre borulásnál lenne gond, de az egy Saabnál meglehetősen ritka dolog.

Az a néhány apróság, ami nem tetszett a 9-3-asban, nincs benne ebben a Griffinben. A csomagtartó nyitó az ajtóban maradt, mint 15 éve, és ez sokkal klasszabb, mint a műszerfalra kitett gomb az új 9-3-asokban. Öregednék, vagy tényleg szebb így? Viszont furcsa, hogy a 9-3-asokban már évek óta gyártott óriási bunkókulcs nincs a 9-5-höz, sőt, még bicskakulcs sem. Tudom, elkényeztetett ficsúr vagyok, de ne bökdösse már egy luxusautó kulcsa a lábamat a zsebemen keresztül!

© Autómenedzser

Nincs tíz milla az autó, erős, mint a barom, és van benne szellőztetett ülés, amit évekig hiába kerestünk a Saabokban! Vessenek meg, de én bőrmániás vagyok, és bizony nyáron eléggé bele tud izzadni az ember az ülésbe. Szóval, a kétfokozatú ülésszellőztetés tényleg megédesíti az életet. A levegő mellett a motorok hangját is temperálhatnák barátságosabbra, de nyáron életmentő a finoman hűsítő fotel. (Azért hadd legyek malíciózus: mi a túrónak lehet ülésszellőztetés nélküli pöttyözött bőrt rendelni? Kinek jut az eszébe ilyesmit rendelni?)

Egy másik luxusapróság a dupla napellenző. Ha – repülős kifejezéssel – éppen 10-11 óránál süt a nap, és kanyargós az út, nem kell összevissza forgatni az ellenzőt, elég a fölsőt behajtani balra, míg a másodikat előre rásimítani a szélvédőre. Viszont fájóan hiányzik belőle még egy pohártartó elől. Az én családi egyterűmben, ami mindennek mondható csak luxusautónak nem, elől két pohártartó van, ami azért jó, mert én szeretek egyszerre két italt szürcsölgetni vezetés közben. Az egyik forró (tejeskávé), a másik hideg, általában ásványvíz vagy kóla. Ráadásul, a szingli pohártartóba a szabvány, amerikai kávés bögrémet két kézzel kell belegyömöszölni, ami azért még automataváltós, tempomatos autóvezetésnél is necces kicsit.

Kaptam már a fejemre azért, hogy túl sok szót vesztegetek az autó fogyasztására, de ezekben a válságos időkben, azt hiszem, most tényleg indokolt megemlíteni ezt a nem teljesen utolsó szempontot. Őszinte leszek, bármilyenek is a gyári adatok, minimum Hudininek vagy ténylegesen Harry Potternek kell lenni ahhoz, hogy 15 liter alá varázsoljuk a nagy Griff városi fogyasztását. A 15 liter csak akkor reális, ha este, zöldhullámnál közlekedünk, nekem csak úgy sikerült 17 liter alá küzdeni az átlagot, hogy kimentem a Nagykőrösi úti Tescóba. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sokat akadtam el dugóban. Bár éjszaka a budai rakparton tempomattal sikerült néhány percig 7 litert is mutattatnom a fedélzeti számítógéppel. De ha már becsúszik egy-két piros, akkor 10 liter alatt nem ússza meg az ember, és hogyha egyet-kettőt előzget is, akkor nagyon hamar felugrik 12-13-ra, a wekerletelepi fekvőrendőrös, jobbkezes-elsőbbségadós labirintusban pedig pár perc alatt 17 liter lesz az átlag (manuális váltóval állítólag 12,9 liter a városi fogyasztása). Igaz, Harry Potteréknek nem kéne a fogyasztás miatt aggódniuk, elvégre ők varázserővel röptetik a mugli járműveket – ha netán ilyen képességeink lennének, okvetlenül vegyük meg ezt a kényelmes utazójárművet. De ha netán muszáj benzinnel táplálni a griffet, előbb vegyük elő a számológépet, vagy jobb esetben beszéljünk munkahelyünk flottamenedzserével.

IZSÁK NORBERT

Műszaki adatok, ár és további képek az Autómenedzser.hu autós portálon.