A lap úgy tudja: parkolópályán áll a BKV kis városi autóbuszok, úgynevezett midibuszok üzemeltetésére júliusban kiírt tendere. Pedig nagy az érdeklődés, hiszen 40 darab midibusz üzemeltetését kívánják alvállalkozásba adni, ami évi 1-1,5 milliárd forintos üzlet. Illetve még ennél is több, mert további 60 járművet is igénybe venne a cég a nyertestől járműpótlás céljára, de azok már lehetnek szóló- vagy csuklós buszok is - írta a Népszava.
A lap úgy tudja, hogy az első körben hét jelentkező is akadt, viszont a műszaki követelménylista meglepte őket: a feltételek egyetlen Magyarországon futó midibusz típusra sem illenek teljesen. A jelentkezők visszajelzései nyomán a BKV a műszaki tartalmat átdolgozásra visszavonta, és október 2-ára ígérte a pályázóknak a módosított adatokat. A Népszava szerint a héten a BKV közölte az érdeklődőkkel, hogy ismét halasztás lesz – ezúttal már új időpontot sem jelöltek meg.
A műszaki paramétereket a kiírás további követelményeivel összevetve pedig felmerül az a gyanú, hogy a tender célja mégsem a midibusz-üzemeltetés – mondta a lapnak a Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke. Vincze-Pap Sándor szerint szembetűnő, hogy az előírt 2,55 méteres szélesség midibuszoknál elképzelhetetlen, a visszapillantó tükrök nem helyezhetők el a pályázatban kiírt módon, továbbá, bár a pályázat akár 7-8 éves járműveket is befogad, Euro 5-ös motort követel meg, ilyennel pedig még egy évvel ezelőtt sem szereltek fel autóbuszokat.
Csúszik a BKV midibusztendere
Ismét elhalasztották a BKV kis városi autóbuszok üzemeltetésére kiírt tenderének ajánlati tárgyalását - írta szerdai számában a Népszava.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Foci-vb: Brazília – Japán (ÉLŐ)
Hűbérbirtokok és megfojtott történelmi lehetőségek: az elmúlt évek színházigazgatói kinevezései, 2. rész
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Döntöttek az olvasók: ez a focivébé legmenőbb meze
Meglepő végeredmény született.