Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Lengyelországban 8,5 százalékkal csökkent az új autók eladása októberben a tavaly októberhez képest, ugyanakkor 1,2 százalékkal nőtt szeptemberhez viszonyítva - közölte a Samar lengyel kutatóintézet pénteken.
Októberben 25286 új autót értékesítettek Lengyelországban, az év eleje óta pedig összesen 264898-at. A kutatóintézet szerint az új autók eladásának visszaesése fokozatosan csökken, ahogy javul Európa gazdasága.
A Samar ugyanakkor arra számít, hogy az év végéig még visszaesés lesz az új autók értékesítésében 2008-hoz viszonyítva.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.