A péntek éjszakai futamon egy Lamborghini Murcielago, egy Bugatti Veyron, egy Mercedes McLaren és egy ezek mellett olcsó vacaknak tűnő Porsche Cayenne vett részt. A Lamborghini előre tört és teljes sebességgel belehajtott egy szabályosan haladó Volkswagen Golfba, amelyet egy német nyugdíjas vezetett.
A balesetet okozója társaival távozott a helyszínről, cserben hagyva a Volkswagenbe beszorult vezetőt, s az összetört Lamborghinit. Nem hívták sem a mentőket, sem a rendőröket. A VW vezetőjét később kimentették, és kórházban ápolják.
A svájci hatóságok ugyan neveket nem közöltek, csak annyit, hogy orosz állampolgárokról van szó, de az orosz lapok szerint kizárólag a kőgazdag orosz oligarchák sarjai jönnek számításba, hiszen az autók szinte mindegyike több százezer dollárba kerül.
Az esethez fűzött kommentárjában a Vedomosztyi című tekintélyes üzleti lap megírta, hogy Svájcban hatalmas a felháborodás. "Nehéz elképzelni, hogy az orosz társadalom hasonlóan reagálna a történtekre. Mi megszoktuk a kék villogókat, azt, hogy a főnökség, de még a rendőrök autói is minden szabállyal ellentétes módon akár a szemközti forgalmi sávban közlekedjenek. A társadalmi viszonyokban mutatkozó egyenlőtlenség nálunk az utakon való egyenlőtlenségben is jelentkezik. Akik megszokták, hogy naponta figyelmen kívül hagyják mások érdekeit, egyszer csak elkezdik magukat annyira mindenhatónak érezni, hogy azt hiszik, rájuk a fizika szabályai nem vonatkoznak. A közúti balesetben meghalt orosz kormányzó és a száguldó Lamborghini útjába került német nyugdíjas esete azonban bizonyítja ennek ellenkezőjét" - írta a lap.
Közúton versenyeztek, Golfot tört a Lamborghini
Újgazdag orosz fiatalok rendeztek autóversenyt a Genf-Lausanne úton méregdrága autókon, majd balesetet okoztak és cserben hagyták áldozatukat - jelentették orosz lapok hétfőn.

Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Orbán elkészült a győzelmi tervével Horvátországban
Halálra rémültek az utasok a római Wizz Air-gépen
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Trump: Lehetnek súlyos vámok, szankciók, vagy azt mondjuk, ez a ti harcotok
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein szexkereskedelem miatt 20 évre ítélt volt barátnőjének vallomását
Miért kell ennyire Donbasz az oroszoknak?│ Elvitelre
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Trump: Inkább nem lennék ott a Putyin-Zelenszkij találkozón
Megszólalt Prigozsin anyja: A fiam tudta, hogy meg fog halni
Orbán az ukránokra árulkodott Trumpnál, aki egy felpaprikázott osztályfőnök stílusában válaszolt
Magyar Péter: Ungár Anna cégének luxusgépe éppen a horvát szigetre repült, amelynél Orbán Viktor hajózott
Szijjártó és a lengyel külügyminiszter az X-en osztotta egymást
A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Videón, ahogy a nyílt utcán megöl egy embert a háborús bűnök miatt körözött líbiai tábornok
Bajban lehet a kormány, ha már a közvélemény-kutatók elleni hergelésbe kezdett
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ajsa Luna himnuszénekléséről mondott véleményt az Opera főigazgatója, majd penitenciát írt elő neki
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.