Wojciech Tomaszkiewicz 1994-ben került a lengyelországi Citroën leányvállalathoz, mint területi kereskedelmi vezető, majd 1998-tól ugyanezt a pozíciót Franciaországban a Metz-Nancy régióban töltötte be. Volt a márka sajáttulajdonú márkakereskedésének vezetője Versailles-ban majd Varsóban, ahol 2002-ben a lengyel leányvállalat kereskedelmi igazgatójává nevezték ki. Ebből a pozícióból emelte ki az Automobiles Citroën kereskedelmi igazgatósága 2009-ben, hogy a párizsi központból felügyelje a márka kereskedelmi tevékenységét az északi régió 5 országának helyi piacán. Megismerte a központi felügyeleti rendszer működését, elvárásait és szereplőit, átlátta az országos vezérképviseletek tevékenységét - büdzsétervezés, értékesítés, készletgazdálkodás, kereskedelmi akciók és azok kommunikációja, és mindezt a tudást most aktív piaci környezetben kamatoztathatja.
A hálózathoz, és általa az ügyfelekhez ismét közelebb kerülve újra operatív mindennapok elé néz az új ügyvezető igazgató akkor, amikor a Citroën teljes termékpalettája megújult és eddigi történetének leggazdagabb modellkínálatát kívánja sikerre vinni Magyarországon. A Citroën Hungária első számú vezetőjeként azért dolgozik, hogy a márka európai fejlődési ütemét érvényre juttassa Magyarországon is. A 2011. év legfontosabb feladata, hogy a Citroen az új C4-essel megfelelő részesedést szerezzen az alsó-közép kategóriában, amihez a flottaeladások élénkítése is elengedhetetlen.
Wojciech Tomaszkiewicz a Citroën Hungária ügyvezető igazgatói pozícióját 2010 végéig betöltő Damien Luniaud helyére lépve irányítja a magyarországi leányvállalat tevékenységét.
Wojciech Tomaszkiewicz lengyel, 1971-es születésű, nős, két fiúgyermek édesapja. Tanulmányait a metzi kereskedelmi főiskolán végezte.
Lengyel ügyvezetője van a Citroën Hungáriának
Január 1-jétől Wojciech Tomaszkiewicz-et nevezték ki a Citroën Hungária ügyvezető igazgatójának, aki az első nem francia nemzetiségű vezető a magyar leányvállalat élén. Előzőleg az Automobiles Citroën kereskedelmi igazgatóságán az északi régió öt országának – így Magyarországnak is – az újautós, alkatrész-kereskedelmi és minőségügyi tevékenységét koordinálta, a központ nagykövete volt ezekben az országokban, ami jelenlegi pozíciójához rendkívül hasznos tapasztalattal szolgál.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Kedd hajnaltól Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Hiába kérték a vízfogyasztás csökkentését, az tovább nőtt a Duna menti vízmű területén
Belefulladt egy kisgyerek a Hernádba
Rekordalacsonyra apadt a Tisza
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
Szervnyomtatás és génterápia: Putyin 26 milliárd dolláros útja az örök élet felé
Hogyan menthető meg egy házasság, mielőtt túl késő lenne?
Egy Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtot észleltek a dán partoknál
A valaha Graceful nevet viselő luxushajót egy orosz romboló és egy járőrhajó kísérte.