A magyar autópiac siralmas helyzetét rontja, hogy a nem készleten lévő, gyártásból megrendelt új autókra hónapokat kell várni. Az Autómenedzser.hu annak járt utána, mi ennek a jelenségnek az oka, illetve egyes márkáknál és típusoknál milyen hosszú idő, míg megérkezik a kifizetett autó.

Akadnak, akik szerint túl kicsi az ország, ezért a gyártók inkább a nagyobb felvevőpiacokat szolgálják ki először, mi pedig csak ezek után következünk a sorban. Mások biztosak abban, hogy Kína szívja fel az Európának szánt készleteket. De vajon mennyi igaz a pletykákból? Ezt próbáljuk megfejteni néhány, Magyarországon forgalmazott márka importőrének segítségével.

A recesszió az autógyártók üzletpolitikáján is sokat változtatott. Már nem jellemző a komoly raktárkészletek felhalmozása, illetve a gyártókapacitások teljes kihasználása. A válság hatására mindenki igyekezett kiárusítani a készleteit és csökkenteni a legyártott mennyiséget, így próbálták elkerülni, hogy eladatlan készletek álljanak a gyárak udvarain. A kereslet – legalábbis Európában – lassan növekszik, tehát az gyártók sem kapkodják el a kapacitás bővítését. Az importőrök ilyen helyzetben egy dolgot tehetnek: arra koncentrálnak, hogy a legkeresettebb változatokból mindig kellő mennyiség álljon rendelkezésre.

Az autógyárak hazai képviselői egyértelmű nemmel feleltek arra a kérdésre, miszerint kialakult-e hosszabb várakozási idő a recessziót megelőző időszakhoz képest, bár – elsősorban a különleges igények, vagy a távoli gyártás miatt - előfordulnak kirívó esetek. A gyárak földrajzi elhelyezkedése mellett ugyanis az is fontos, hogy a vevő talál-e megfelelő autót a rendelkezésre álló készletből, vagy különlegesek az igényei. Utóbbi esetben nem kizárt, hogy valóban fél évbe telik, mire hozzájut az elképzelései szerinti kocsihoz.

Bár a brutálisan bővülő kínai piacnak is lehetne elszívó hatása, a gyártók állítják: az ázsiai országba szánt modelljeiket helyben gyártják, ezért nem kell az Európába szánt autókat átirányítani. Ráadásul a szállítás és a helyi igényeknek megfelelő átalakítás is újabb költségeket jelentene, tehát nem valószínű, hogy egy európai autó végül valamelyik kínai nagyvárosban köt ki. A kínai specifikációjú modellek ugyanis műszakilag és felszereltségben is eltérnek az európaiaktól, sőt léteznek kifejezetten az ottani piacra szánt, Európában nem is forgalmazott típusok (Peugeot 408, Audi A6L, BMW 5L, VW Santana stb.).

Mára szinte minden gyártónak működnek gyárai Kínában. A Volkswagen csoport esetében a VW, a Škoda és az Audi mellett egyedül a Seat nem készít itt autót, ugyanis a konszernen belül ők Latin-Amerikára koncentrálnak. A Suzuki is működtet gyárakat a távol-keleti országban, de ha igény mutatkozik rá, akár Japánból is ki tudják elégíteni a felmerülő igényeket. A Toyota európai eladásainak túlnyomó többsége európai gyártású modell. A Honda a magyar piacot többnyire az angliai gyárából szolgálja ki, ami pillanatnyilag nem használja a teljes kapacitását, tehát szükség esetén vannak még tartalékaik. A Ford európai gyáraiból csak két modell kerül a tengerentúlra. A Transit Connectet a romániai Craiovából, a Grand C-Maxot pedig Spanyolországból szállítják az egyesült államokbeli kereskedőkhöz.

Általánosságban elmondható, hogy a készleten lévő autókhoz néhány nap, míg a gyártásból rendelt járművek zöméhez 2-3 hónap alatt hozzájuthat. Azt egyes márkák vásárlóinak várakozási idejéről a cikk folytatásában olvashatnak az Autómenedzser.hu autós portálon.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Biró Csongor Autó

Melyek lesznek a legjobb használt autók? Toplista

A német AutoBild magazin és a használtautók értékét meghatározó EurotaxSchwacke 10 kategóriában állították fel a legértékállóbb autók rangsorait. A lista összeállításában nem a múltra alapoztak, hanem megbecsülték, mennyit fognak érni az autók 4 év múlva. Az AutoBild szerint az év nyertese a Mini Cooper és a Dacia Sandero - ez a két autó őrzi meg a legjobban értékét euróban (a Dacia 3843 eurót veszít értékéből), illetve vételárának százalékában (Mini 68,5 százalék).

Biró Csongor Autó

Melyek a legértékállóbb autók? Toplisták

Új autót jó áron vásárolni az érem egyik oldala. Azonban amikor azt használtautóként kívánjuk eladni 2014-ben, kiderül, hogy az autó a valóságban mennyit ér. A Focus német magazin online kiadása 15 járműkategóriában a bähr & fess forecasts piackutatóval közösen felmérte a piacot és kihirdette járműkategóriánként az értékállóság bajnokait.

hvg.hu Autó

Mire képesek a táblafelismerő rendszerek?

A közlekedési jelzések szándékos és nem szándékos figyelmen kívül hagyása súlyos következményekkel járhat. Ezt mérsékelheti a főleg luxusautókban extraként rendelhető közlekedési jelzéseket felismerő asszisztens. Hogy mit tudnak az új rendszerek, az ADAC tesztelte az eddig elérhető járműmodellekben.

Biró Csongor Autó

Durvult a KRESZ – a legfontosabb változások

Január 1-jétől több ponton megváltozott a KRESZ, így például már nem előzhetnek a 7,5 tonna össztömeget meghaladó teherautók az autópályákon, valamint a kétszer kétsávos autóutakon reggel hat és este tíz óra között. Az Országgyűlésben december 20-án több, a közlekedést érintő jogszabály-módosítást fogadtak el.

hvg.hu Autó

Sokat ígérnek a címkék, de kevés áramot adnak – akkumulátorok tesztje

Minden autós rémálma egy téli reggelen, hogy az önindító meg se nyikkan. Egy hideg téli éjszaka után az akkumulátor minden egyes amperére szükség van. Az új akksikban kevesebb hidegindítási teljesítmény van, mint amennyit a gyártó a külső burkolaton ígér – derül ki az ADAC német autóklub tesztjéből.

Biró Csongor Autó

Száz kilométer egy ezresből, avagy egy elektromos autó sikertörténete

A 100 százalékban elektromos üzemű Nissan Leaf lett az év autója Európában. A modell hazai bemutatása kérdéses, csak reménykedhetünk, hogy 2013 után útjainkon is látjuk. A legrangosabb európai díj 48 éves történetében most volt az első alkalom, hogy a kitüntetést egy elektromos hajtású autó nyerte el. A párizsi díjkiosztón a hvg.hu is jelen volt.

Többen meghaltak a Nyugat-Európára sújtó vihar miatt

Többen meghaltak a Nyugat-Európára sújtó vihar miatt

Fülke: Gyurcsánynak 557 ezer oka van ejteni Karácsony Gergelyt

Fülke: Gyurcsánynak 557 ezer oka van ejteni Karácsony Gergelyt

Megkérte a pénztáros, hogy ne sétáljon ki mellette a lopott áruval, de nem hallgatott rá

Megkérte a pénztáros, hogy ne sétáljon ki mellette a lopott áruval, de nem hallgatott rá

Ez történt: Putyin adott egy pofont a szabad internetnek

Ez történt: Putyin adott egy pofont a szabad internetnek

A Chelsea-től érkezik a Juventus új edzője

A Chelsea-től érkezik a Juventus új edzője

Az RTL-hez futott be a fenyegető videó, a feltöltője börtönbe kerülhet miatta

Az RTL-hez futott be a fenyegető videó, a feltöltője börtönbe kerülhet miatta