szerző:
Biró Csongor

Érett pofával, férfias tekintettel, de női bájjal támad októbertől a Toyota Yaris harmadik generációja. A kisautó jól vezethető, motorjai takarékosak, felszereltsége gazdag is lehet, ára pedig jelzi, hogy leendő vásárlója Toyota minőséget, értéktartást és megbízhatóságot választott. A cégeknek is kelleti magát, sőt a Facebook-függők is beleszerethetnek.

A céges vásárlókat megmozgathatja, hogy a megnövelt utas-, csomagtér és komfort mellett a Yaris motorjai egytől-egyig alacsony károsanyag-kibocsátásúak, innovatív váltóműveket kínálnak hozzá. A Yaris a franciaországi Valenciennes-ből érkezik, a hazai kereskedésekbe várhatóan októberben.

©



Egyes piacokon még start-stop rendszer is elérhető a nagyobb benzines motorhoz. Sajnos a magyar vásárlókat nem érdekli a környezetvédelem, nem hajlandók többet fizetni a tisztább üzemért, a Toyota pedig nem hajlandó olcsóbban adni a technológiáját (nem látja értelmét, mivel nincs állami-önkormányzati kedvezmény, nincs szén-dioxid-alapú adózás) – így a hazai harmadik generációs Yarisok a lámpánál nem halkulnak el teljesen. Ugyancsak fájó, hogy a magyar piac a biztonságra sem érzékeny, így az Európában mindenütt alapáras elektronikus menetstabilizátor szériaként csak a legdrágább csomagban tartozék, igaz az induló modellhez felárként megvásárolható 170 ezer forintért (plusz 3 légzsákkal).

Az első Yaris 1999-es európai bemutatását követően a modell valamennyi generációját azonos, a „kívül kicsi, belül nagy” fejlesztési koncepció szerint tervezték.

A jármű teljes hosszúsága 3885 mm, 100 mm-rel hosszabb, mint korábban. Fordulókörének sugara 4,7 méter (14 hüvelykes kerekekkel), a Yaris városi környezetben otthon érzi magát. Szélessége nem változott, a tengelytáv azonban 50 mm-rel nőtt. Az autó 20 mm-rel alacsonyabb, így a tömegközéppont lejjebb került, ami sportosabb jelleget kölcsönöz a Yarisnak.

©



A Yarison látható először a Toyota következő generációs modelljeinek arculata. Az új orr-rész stílusának megformálásában fontos szerepet játszik a felső és alsó légbeömlők arányainak megváltoztatása, a tervezők ezzel próbáltak férfiasabb karaktert kölcsönözni a kisautónak. A Yaris harmadik generációja új 15 és 16 hüvelykes könnyűfém keréktárcsákat kapott, a modell tízféle színben rendelhető.

Légellenállási együtthatója 0,287. Sík padlója alatt akadálytalanul áramlik a menetszél. A legfontosabb légellenállást csökkentő megoldásai közé tartozik az első légterelő, a motor teljes alsó burkolata, az első, középső és hátsó légterelő lapok, valamint a hátsó burkolat, amelyen függőleges bordák találhatók; ezek olyan légáramlatokat keltenek, amelyek növelik az autó menetstabilitását.

Belül valóban tágas a Yaris, az elődhöz képest érezhetően javult a hátsó sor térd- és fejtere, hosszabb és szélesebb a csomagtartó – emiatt a toyotások nem látták szükségesnek alkalmazni a tologatható hátsó üléspadot.

Ellentétben a Yaris előző generációival, a műszeregység most a volán mögött, közvetlenül a vezető előtt kapott helyet. A könnyen leolvasható, borostyán/vörös háttérvilágítású műszeregységben nagyméretű, 120 mm átmérőjű fordulatszámmérő kapott helyet. A visszajelzőket és a középkonzolon található váltókart ergonomikusan helyezték el, a kezelőszervek könnyen használhatók.

Az első ülések kényelmét új vázszerkezettel magyarázza a sajtóanyag, a háttámla oldaltartása javult a derék magasságában, vállmagasságban pedig nyitottabb, kényelmesebb lett. Az ülőlap is szélesebb, és megemelt széle jobb oldaltartást nyújt. A vezetőülés magassága 15 mm-rel nagyobb – immár 60 mm-es – úton állítható. Az ülés 240 mm-es vízszintes állítási lehetősége nem változott, ám a 16 darab, 15 mm-es fokozatot 24 kisebb, 10 mm-es fokozat váltotta fel, így biztonságosabban és könnyebben állítható be az ideális vezetői testhelyzet. A vezetőülés kényelmét kartámasz fokozza.

A kormányoszlop dőlésszögét 3 fokkal csökkentették 25 fokra, hogy a vezető természetesebb testhelyzetben ülhessen. Maga a kormánykerék 30 mm-es úton billenthető, mélységében 40 mm-t állítható, karimájának alsó része pedig lapos, hogy a vezető térde kényelmesebben elférjen. A tengelytávolság 50, a belső tér szélessége pedig 30 mm-rel nőtt. Ennek eredményeképpen – bár az utastér hossza 1810 mm maradt – az autó teljes hosszához képest az utastér mérete az új Yarisban 2%-kal, 65%-ra nőtt.

©



A rendelkezésre álló tér maximális hasznosítása érdekében az első és hátsó üléstámlák, sőt még a csomagtérajtó is vékonyabb lett, természetesen a komfort és a biztonság csökkentése nélkül. A hátsó utasok lábtere 35 mm-rel, 645 mm-re nőtt, s ugyanitt 30 mm-rel nőtt a térdtér (120 mm). A csomagtérajtó zárszerkezetének és mechanikájának mind a méretét, mind pedig a tömegét csökkentették, így 96 mm-rel hosszabb lett a csomagtér; a raktér hossza 145 mm-rel, 710 mm-re nőtt. A 60:40 arányban síkba dönthető hátsó ülések ledöntése után a csomagtér teljes hossza 1500 mm (85 mm-es növekedés). A raktér szélessége 55 mm-rel nőtt, raktérpadlója 1365 mm. A csomagtér teljes befogadó képessége 286 liter, ami a támlák ledöntésével 768 literre bővíthető. Ha a kétféle magasságban rögzíthető csomagtérpadlót a felső pozícióba állítjuk be, 633 mm hosszú, 1006 mm széles és 120 mm mély, rejtett tárolóhely tárul fel. A könnyű rakodhatóság érdekében a csomagtérajtó küszöbe 7 mm-rel alacsonyabb lett (660 mm).

Az előző modell kétkaros ablaktörlőjét egykaros, egylapátos típusra cserélték. Ez a megoldás nagy sebesség mellett is kiválóan működik, kisebb szélzajt kelt, s az alacsonyabb lapátprofil és az áramvonalas borítás révén javítja az autó aerodinamikai teljesítményét. A szélvédőmosó folyadék a lapát teljes hosszában kerül az üvegfelületre, így ablakmosás közben sem romlik a kilátás autóból.

A Yarishoz első ízben rendelhető kétzónás automata klímaberendezés, valamint hűthető kesztyűtartó, amelynek hőfoka a klímaberendezés beállításától függ. Opcióként sebességtartó automatika is rendelhető, valamint hazakísérő fény, amely az autó lezárása után még 30-120 másodpercig működteti a tompított fényt. Az utastérben hat pohártartó (köztük 1 literes palackot is befogadó rekesz) található, valamint 13 tárolórekesz, például a hűtött kesztyűtartó, a műszerfalba rejtett irattartó, a rekeszek és tálcák a műszerfalban és a középkonzolban, az ajtózsebek elöl-hátul, valamint a raktér padlója alatt húzódó, rejtett tároló.

[[ Oldaltörés (Takarékos és csendes motorok) ]]

A Yarishoz most első ízben jár hangszigetelő szélvédő, amelynek belső filmrétegei csökkentik a szél, az út és a motor által keltett zajokat – a kocsi annyira csendes, hogy még a dízelmotor zaját sem lehet hallani. A motorházból érkező hangok átterjedését az utastérbe a motorháztető nagy sűrűségű szigetelése akadályozza meg, valamint a motor ugyancsak nagy sűrűségű alsó burkolata, az első sárvédők zajszigetelése, és – első ízben a Yaris történetében – a motorburkolat.

Az előző Yaris-sorozat sikeres erőforrás-családját követve az új modell is három motorral lesz kapható: a VVT-i benzinesek 1,0 és 1,33 literesek, míg a D4-D dízelmotor 1,4 literes. Újdonság, hogy az 1,33 literes benzinmotor fokozat nélküli CVT-váltóval is kapható, opcióként pedig egy automatizált manuális váltó, a multimode S rendelhető az új Yaris 1,4 literes D-4D dízelmotoros változataiba.

©



Az ötfokozatú manuális váltóhoz csatolt 998 köbcentiméter lökettérfogatú háromhengeres motor legújabb változata 51 kW/69 lóerő teljesítményt ad le percenkénti 6000-es fordulatszámnál, legnagyobb nyomatéka pedig 93 Nm 3600-nál. Ha haladni is akarunk a kisautóval, muszáj ennek a fordulatnak a környékén tartanunk a motort. A Lengyelországban készülő erőforrással a Yaris emissziója 7 százalékkal csökkent, jelenleg 110 g/km.

Az 1,33 literes benzinmotorban kettős VVT-i rendszer (intelligens, változó szelepvezérlés) és kipufogógáz-visszavezetés (EGR) működik, sűrítési aránya magas: 11.5:1. A hatfokozatú manuális váltóhoz kapcsolt motor teljesítménye 6000-es percenkénti fordulatszámnál 73 kW/99 lóerő, legnagyobb nyomatéka pedig 125 Nm 4000-es fordulatnál. Az egyenletes nyomatékgörbével dolgozó motor erőteljes, dinamikus teljesítményt nyújt, tesztünk során országúti átlagfogyasztása 5,1 l/100 km-ról a városban is csak 5,8 l/100 km-re nőtt, pedig kifogtuk a koppenhágai csúcsforgalmat.

A motorhoz műgyantából készült hengerfejborítás és szívócső csatlakozik, a görgős szelephimbák és a nagyon kompakt méretű olajszivattyú alkalmazása, illetve az ékszíjon található bordák számának csökkentése segít minimalizálni a motor súrlódási veszteségeit, azaz javítja a gazdaságosságot. A Dual VVT-i a teljes fordulatszám-tartományban javítja a motor gázreakcióit, hiszen az aktuális körülmények függvényében képes változtatni a szívó-, és a kipufogóoldali szelepek vezérlését. Az EGR rendszer precízen meghatározott mennyiségű, hűtött kipufogógázt juttat vissza a szívórendszerbe. Ez nemcsak a motor szívási veszteségeit csökkenti a szívóoldali vákuumnyomás mérséklésével, hanem 40 Celsius fokkal csökkenti a motor üzemi hőmérsékletét is, s ezzel a lehetséges minimumra csökkenti azoknak a helyzeteknek a számát, amikor az üzemanyag dúsításával kell megvédeni a katalizátort a túlmelegedéstől.

Az 1,33 literes benzinmotorhoz opcióként megrendelhető a multidrive S váltófunkciói közé tartozik a manuális kapcsolás lehetősége, a szekvenciális, hétfokozatú üzemmód, amely a váltókarral vagy a volánra telepített karokkal működtethető.

Az 1,4 literes D-4D közös nyomócsöves, töltőlevegő-hűtős turbódízel motorban piezo-elektromos technológia működik, és szériaszerelvényként jár hozzá a dízel koromrészecske-szűrő (DPF). A hatfokozatú manuális váltóhoz kapcsolt motor teljesítménye 66 kW / 90 lóerő percenkénti 3800-as fordulatszámnál, legnagyobb nyomatéka 205 Nm percenként 1800 és 2800 között. A tesztvezetésen ez a motor lett a kedvencünk, nyomatéka révén könnyedén bánik a kilométerekkel autópályán és országúton is.

A korábbinál nagyobb, 160 MPa nyomással dolgozó piezo-elektromos befecskendezők nagyobb és pontosabban adagolt mennyiségű üzemanyagot képesek a hengerekbe juttatni, ráadásul kétszer olyan gyorsan működnek, mint a hagyományos befecskendezők. Gyors működésüknek köszönhetően munkaütemenként többször is képesek üzemanyagot befecskendezni a hengerekbe. Kétfokozatú olajnyomás-szabályozó rendszerrel és LLC-megkerülő (hosszú élettartamú hűtőfolyadék) rendszerrel szerelték fel, amely hideg időben mérsékli a folyadék áramoltatását, s ezzel a hidegindítási teljesítmény mellett a fogyasztást is javítja. Átlagos fogyasztása a sajtóanyag szerint 3,9 l/100 km, átlagos szén-dioxid-emissziója 103 g/km. A 120 kilométeres tesztút végén 4,8 literes átlagot értünk el (MMT váltóval), ami biztató.

A Yaris 1.4 D-4D motorral szerelt változataiba a MultiMode váltómű opcióként rendelhető (alapára 3,82 millió forint, eco felszereltséggel, öt ajtóval). Ez egy automatizált manuális váltó, amelynek van teljesen automatikus üzemmódja, viszont nincs kuplungpedálja. A vezető két, teljesen automatikus üzemmód között választhat, illetve a volánra szerelt karokat mozgatva használhatja a manuális, szekvenciális kapcsolású üzemmódot. Az autós újságírók többsége gyűlöli ezt a megoldást, én sem szeretem, ha az autó bólogat menet közben. A Yaris hatfokozatú robotizált váltója jobb és élvezhetőbb vezetési élményt nyújt, mint például a francia versenytársban alkalmazott MCP. A sajtóanyag szerint az MMT-váltóval felszerelt Yaris 1.4 D-4D átlagfogyasztása 4,0 l/100 km, emissziója 105 g/km.

Az E (előremenet), M (manuális) vagy R (hátramenet) üzemmódokban a jármű ugyanúgy kúszik, mint a hagyományos automatikus váltóval szerelt kocsik. Az ES (easy sport) üzemmódban a váltó a következő fokozat kapcsolása előtt jobban kipörgeti a motort, így sportosabbnak tűnik a kocsi.

Kézi váltóval szerelt modellekben fokozatjelző mutatja a vezetőnek, hogy a takarékos fogyasztás érdekében mikor kapcsoljon fel vagy le. A sajtóanyag szerint a vezetési körülményeket, a jármű sebességét és a gázpedál kezelését figyelő rendszer vezetési stílustól függően 0,5-3,0 százalékkal is csökkentheti az átlagfogyasztást.

Futómű
Első nyomtávja 15 mm-rel szélesebb, mint elődjéé, megváltoztatták az első McPherson rugóstag és hátsó torziós rúd jól bevált kombinációját, átdolgozták az elektromos szervokormányt (EPS), a pillangószelep karakterisztikáját, illetve módosították a váltó és a differenciálmű áttételeit.

Annak ellenére, hogy kicsivel hosszabb lett, illetve bőségesebb a biztonsági felszereltsége, az új Yaris 20 kg-mal könnyebb, mint elődje. A nagy szilárdságú acél széles körű használata 5 kg-mal tette könnyebbé a karosszériaszerkezetet, és ugyanennyit faragtak le a Yaris tömegéből az új kialakítású, kis tömegű hátsó üléssel is – és azzal, hogy ez immár nem tologatható. További 3 kg-ot takarítottak meg azzal, hogy több, acélból készülő komponenst alumínium elemekkel helyettesítettek.

További tömegcsökkenést eredményezett, hogy 53 elektromos áramkörben a rézvezetékeket alumíniummal váltottak fel (ez 38 százalékkal mérsékelte a vezetékek teljes tömegét), illetve 30 százalékkal könnyebb lett az indítómotor, és kisebb, könnyebb lett a csomagtérfedél zárja. Emellett műanyag üzemanyag-betöltő csövet vezettek be, műanyagból készül az 1,4 literes D-4D dízelmotor töltőlevegő csöve, valamint vékonyabb a műszerfal szerkezete.

Első felfüggesztése független, McPherson rugóstagos egység. A korábbi tömör kanyarstabilizátort üreges váltotta fel, az acél toronycsapágy helyett műanyag toronycsapágyat alkalmaztak, illetve az acél összekötő rúd helyett alumínium összekötőt építettek be. A rendszer teljesítményét fokozza továbbá a lengéscsillapítóban egy szelep alkalmazása, amely fokozza a csillapítóhatás reakcióját, illetve keményebb rugó beépítésével csökkentették a sodródási hajlamot (a csúcsmodellekben), valamint megváltoztatták az alsó lengőkar gumibakjának karakterisztikáját.

Ami a hátsó futóművet illeti, a tömeg csökkentése érdekében végrehajtott változtatások közé tartozik az acél helyett alumíniumból készült torziós rúd alkalmazása, illetve hogy a csavarrugó nagy szilárdságú anyagból készül. 

A Yarist a legmodernebb fékek lassítják, a menetstabilizáló funkciói között megtalálható az elektronikus fékerőelosztó (EBD), a vészfékasszisztens (BA), a kipörgésgátló (TRC) és a járműstabilitás kontroll (VSC). A Yaris elöl 258 x 22 mm-es hűtött tárcsákat, míg hátul 278 x 9 mm-es tömör tárcsákat vagy 203 mm-es dobfékekkel kapott.

Árak, felszereltségek és műszaki adatok az Autómenedzser.hu autós portálon.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Biró Csongor Autó

Gyorsteszten a Toyota FCHV-adv – így autózhatunk olcsón

A hidrogénes, tüzelőanyag-cellás járművek legnagyobb hátránya, hogy rövid a hatótávjuk. Nem úgy a Toyota szériagyártásra kész vízzel működő autójának, amellyel akár 690 kilométert is megtehetünk tankolás nélkül. A jövő különleges Toyotáját a Michelin Challenge Bibendum 2011 rendezvényen vezethettük.

Biró Csongor Autó

Toyota Avensis teszt: utazó ügynök

Új, üzleti, üzletkötői felszereltséggel tettük próbára a Toyota Avensist. Ezúttal a leggyengébb dízelmotorral választottuk. A halovány menetteljesítményért visszafogott fogyasztás kárpótolt.

Biró Csongor Autó

Toyota Auris HSD teszt: jobb a hibrid, mint a dízel

Kényelmes, otthonos és takarékos családi autó az Auris hibrid. Ha nem hagytam volna abba az agykontrollt 10 éves koromban, még mielőtt igazán elkezdtem volna, mára képes lennék minden magyart leküldeni alfába, hogy amikor magukhoz térnek, az autót mint fogalmat a hibridautó fogalmával azonosítsák. A totális néphülyítés eredményeként aztán mindenki csak hibridet, többek között Auris HSD-t vásárolna. Még mielőtt South Parkos plágiummal vádolnának, tényleg azt gondolom, hogy az állami, önkormányzati, vállalati flottákban csak ilyeneknek lenne szabad közlekednie. Tisztelet azoknak, akik mutatóban ugyan, de ilyennel járnak.

hvg.hu Autó

Toyota Urban Cruiser teszt: egy csipetnyi SUV

Itthon a Suzuki SX4 az egyik legnépszerűbb mini SUV, de a Jimnyt, az Ignist és a Fiat Pandát is sokan választották összkerékhajtással. Ebbe a körbe furakodik be a különc Toyota. Az Urban Cruiser 4x4 igényes, intelligens, ám a magyar piacon mégsem életképes. Főként az ára miatt.

hvg.hu Autó

Toyota RAV4 teszt: kátyújáró

Bár manapság divat a dízelmotor és az automatikus váltó kombinációja az SUV szegmensben, ezúttal a jó öreg, ám nemrégiben felfrissített Toyota RAV4 benzines csúcsváltozatát faggattuk, számára a legelőnyösebb időszakban: télen. Hattyúdal ez, hisz idén érkezik az utódja.

Biró Csongor Autó

Toyota Land Cruiser teszt: érti a tréfát, de nem szereti

Ami a Jeep Wrangler az amerikaiaknak, a Land Rover a briteknek, a G-osztály a németeknek – az a Land Cruiser a japánoknak. Igazi offroad legenda. A háromliteres dízelmotor valóban az őskort idézi, de az autó kényelme, technikai fejlettsége és ár/érték aránya a nagytestű terepjárók legjobbjai közé emeli. A kakasülőn ülve összetöpörödik a világ, mindenki csak felnéz rá, elnézőek esetlenségével és ott is előnyhöz juttatják, ahol nem kellene.

Biró Csongor Autó

Toyota RAV4 teszt: hatodik érzék

A megújult Toyota RAV4 szép lett, képességeit közúton és terepen is kamatoztathatja sofőrje. Nyugodt, finom autó, amelyben bő erőtartalék pihen. Barátságos kompromisszum azoknak, akik keverik a városi és a vidéki létet. Elfér egy pláza mélygarázsának szerpentinjein, de a sáros, havas és meredek földúton is elboldogul.

Kézilabda-Eb: Magyarország nagy gólkülönbséggel kikapott Portugáliától

Kézilabda-Eb: Magyarország nagy gólkülönbséggel kikapott Portugáliától

„Azt kockáztatjuk, hogy egy üres világban fogunk élni”

„Azt kockáztatjuk, hogy egy üres világban fogunk élni”

Gödöllőn nyitott éttermet a McDonald’s

Gödöllőn nyitott éttermet a McDonald’s

Orbán Indonéziába is Csányi gépével repült

Orbán Indonéziába is Csányi gépével repült

Négy év börtönt kapott a férfi, aki Down-szindrómás testvére halálát okozta

Négy év börtönt kapott a férfi, aki Down-szindrómás testvére halálát okozta

115 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKV-t és a BKK-t

115 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKV-t és a BKK-t