Napi: aligha lesz itt 2013-ra elektronikus útdíjfizetés

A hasonló tenderek lebonyolítását figyelembe véve aligha valószínű, hogy 2013 januárjában már elindulhat a magyar elektronikus útdíjfizetési rendszer.

  • hvg.hu hvg.hu
Napi: aligha lesz itt 2013-ra elektronikus útdíjfizetés

Szakemberek szerint minimális az esélye annak, hogy a Széll Kálmán-tervben foglaltak szerint 2013. január 1-jétől bevezethető legyen az elektronikus útdíjrendszer - írja szerdai számában a Napi Gazdaság. A gazdasági napilap szerint a közbeszerzési pályázat lebonyolítása legalább fél évet venne igénybe, csakúgy, mint magának a rendszernek a kiépítése, minderre Ausztriában is másfél-két évre, Németországban pedig még ennél is több időre volt szükség. A magyar tenderfelhívás azonban egyelőre meg sem jelent. Első körben a tehergépkocsikra vonatkozna a rendszer, és annak a lehetősége - írja a lap - másutt is csak elméleti szinten merült fel, hogy azt a személygépkocsikra is kiterjesszék.

A lap megállapítása szerint az e-útdíjfizetés területén inkább Németországhoz hasonlítunk, ahol lassabban haladt a rendszer kiépítése, míg szomszédainknál - így Szlovákiában és Szlovéniában is - már működik hasonló technológia. A legtöbb országban a megtett út mérésére URH-alapú szolgáltatás épült ki, a németek rendszere azonban a fedélzeti egységbe szerelt GPS-hez hasonló techonlógián alapul. A fizetésre is kétféle megoldás alakult ki, írja a Napi Gazdaság: kezdetben feltöltőkártyás módszer terjedt el, de egyre több helyen van lehetőség arra, hogy a számlát utólag egyenlítsék ki a fuvarozók.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.