A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Nem is gondolnánk, de a Fiat Panda uniszex modell, csupán vásárlóinak 51 százaléka nő, a többi feltehetően férfi. Legalább három pandás srácot ismerek, sőt, évekig ábrándoztam a kisautóról, végül az Uno, Ritmo, Tipo háromszögben veszítettem el bizalmamat az olasz autók iránt. A mostani Panda tesztvezetés visszahozott valamit a rajongásomból, ez a Panda tökéletesen kiszolgálná igényeimet. A kéthengeres pörgettyű külön elismerést érdemel.
A Nápoly környéki autós arról ismerszik fel, hogy meg akarja ölni a több autóst. Nem azért dudál, mint a török sofőr, hogy megóvja, megkímélje az életünket, nem, a nápolyi dudával harangoz, jelzi, hogy megdöglesz, te fattyú. Az, hogy túléltük a tesztvezetést, csak és kizárólag az új Pandának volt köszönhető, a csinos kisautó feltétlen tiszteletet élvezett, mindenki megbámulta, sokan majdnem ezért okoztak balesetet. Ekkor értettem meg, amiről a pomigliano-i gyárban (Lengyelországból került vissza a gyártás a 2008-tól 100 millió euróért felújított üzembe) a Fiat-vezérek beszéltek, azt, hogy mit jelent, hogy olasz autó, hogy nemzeti autó, hogy mi gyártjuk, hogy a mienk. A Panda PR-filmje annyira nyálas, hogy összefutottak szemem alatt a könnyeim, csak erős idegzetűeknek ajánlom. A PR-gépezet amúgy is jól működött, a Pandáról úgy beszéltek végig, mint egy megoldásról, egy mindenkinek tetsző, belülről épített, lakható, szerethető, mindenki nyelvét beszélő, embereknek épített autóról.
A Fiat Panda egyszerűen egy autó, egyszerű autó, az egyszerűség autója, az autózás egyszerűsége. Pont akkora, amekkorának lennie kell, a vezető és társa kényelmesen ül, a hátsó utasok lábtere a csomagtartó kárára növelhető. Kisautó, de olasz környezetében megfigyelve kompaktnak tűnik, mellette egy Seicento megdöbbentően apró.
Beltere egyszerű, de mókás: a négyszögesített kör az uralkodó motívum. Könnyedén kezelhető. A továbbfejlesztett Blue&Me (kommunikációs) rendszer, valamint a szintén feláras TomTom Live navigáció révén egy csipetnyi űrtechnika is beköltözött a komoly múlttal rendelkező Pandába. Fél év múlva még koccanásgátló is gyarapítja az intelligens megoldások sorát (40 eurós felárért 30 kilométer/órás sebesség alatt nem ütközik az autó).
A kézi fék karja jópofa, az ötsebességes váltó második fokozata (a tesztelt twinair modellnél) nem ad teljes visszajelzést, olyan mintha nem vette volna be, pedig de, ezért kissé későn engedjük fel a kuplungot.
A nagy számok törvénye határozza meg a Panda történetét, immár 6,4 millió példányát adták el, több mint 16 millióan mondhatják el magukról a világon, hogy volt egy Pandájuk. 365 centi hosszú, 164 centi széles és 155 centi magas az új Panda, tökéletesen beleillik a dél-olasz utcaképbe. 225 literes csomagtartója az ülések mozgatásával 260 literesre növelhető, az elődnél 25 literrel jut több hely a csomagoknak. Ha a hátsó üléseket ledöntjük (egyben, fele-fele és 60/40 arányban is megoldható, ahogy az ügyfél rendeli), 870 liternyi öreggel gazdálkodhatunk. Alapáras az ABS és a négy légzsák, a jövőre érkező ESP-s modellekben dombsegéd is dolgozik majd.
A klasszikus Fire motorból már több mint 10 millió készült. 69 lóerős (5500-as fordulat/percnél), legnagyobb nyomatéka 102 Nm (3000-es percenkénti fordulaton). A Fiat Powertrain által épített 0.9 TwinAir turbómotor 85 lóerőt (63 kW) ad le 5500-as percenkénti fordulaton, maximális nyomatéka 145 Nm 1900-as fordulatnál. Ezt a nyomatékot 3000-es fordulatig tartja is. Ha az eco gombot használjuk, a Pandánk csak100 Nm-t mozgat meg 2000-es fordulaton.
Szerencsére sikerült mindkét benzines motorral próbára tenni a Pandát, ezért egy gyárlátogatást is képesek voltunk feláldozni. Az életveszélyes nápolyi forgatagban elveszettnek éreztük magunkat az 1,2 literes négyhengeres 69 lóerejével, az autópályán kész katasztrófa volt a lomhasága. A 130 kilométer/órás sebességgel megbirkózott, ekkor 3500-at forgott percenként a főtengely. Még ilyenkor is visszafogottan csendes a moci. Ha lendületbe hajszoljuk, egész tűrhetően haladunk. A fogyasztás hozza az elvárhatót: 100 kilométerenként - városi dugóban és autópályás rohanás során - 6,3 literes átlagot mértünk.
A kéthengeres twinair-rel a Panda sztár. A kispolszkis hang, a rotyogássá szelídülő röfögés, a 2000-es fordulat alatti halott vánszorgás pánikhangulata, majd a turbó sikításával együtt feltámadó erő élményautóvá teszi. Nem Ferrarivá, de egy fickós kis darázzsá. A váltót gyakran használva robbanékony stílusban is lehet vezetni, meglepően könnyedén szúrjuk be a legsűrűbb forgalomba. A turbós Panda autópályán meggyőzően mozog, ég és föld a két motor karaktere között a különbség. A korábbi twinair modellekben tapasztalt (a pörgetésből adódó) magasabb fogyasztás emléke mételyezte meg előre a próbát, ám 100 kilométer tesztvezetés után meglepett a 6 literes átlagfogyasztást. Az eco gombot (amely jelentősen lebutítja az autót) nem használtuk. 130 kilométer/órás sebességnél ez a motor is 3500-at pörgött. A négyhengeressel ellentétben a kéthengeres turbós változatot start-stop rendszerrel szerelték, így lámpánál mindig leállt, a kuplung kinyomása után pedig fegyelmezetten újraindult.
A motorcsaládot egy 75 lovas, 1,3 literes dízel egészíti ki, amelynek 190 Nm a maximum nyomatéka, és a sajtóanyag szerint 3,9 liter gázolajjal is beérheti 100 kilométerenként. A dízel modell alapfelszereltsége a start-stop rendszer.
Az új Panda Magyarországra februárban érkezik, szeptemberi gyártástól már az ESP széria lesz. 2012-ben gázos változatok érkeznek, de az év vége felé beköszönt a 4x4-es Panda is. A magyar piacon várhatóan nem vetik be a kéthengeres twinair, turbó nélküli, 65 lovas változatát. Hazai áráról nincs információnk, de reméljük, nem az olaszországi premieren beharangozott 10 ezer eurós ár lesz a mérvadó, mert akkor sok magyar számára elérhetetlenné válik egy szerethető családtag, a Panda (a hazai kínálatban jövő év végéig megmarad az előző Panda, csak benzinmotorokkal).
Műszaki adatok és képek az Autómenedzser.hu autós portálon.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.