szerző:
Biró Csongor

Nagy öröm, hogy négy év után felvarrják az Audi Q5 ráncait, de még nagyobb, hogy a nemzetközi menetpróbán vezethettük az első dízelmotoros S Audit, az SQ5-öst.

A kék szörnyetegre az elsőként érkezők hanyag eleganciájával csaptunk le, míg a több nemzet még javában aludt az oxigénszegényes reggeli légi csúcsforgalomban, addig mi már közvetlenül az első kávé után birtokba vehettük az izmos állatot.

Nem is kellett a kávé, a biturbó dízel akkorát rántott rajtunk, hogy végképp felébredtünk, sőt az összes kisördög kibújt belőlünk és azzal a lendülettel el is bújt. 650 newtonméter forgatónyomaték nem játék, úgy megy vele a kocsi, mint egy pályát tévesztett gepárd.

A két turbófeltöltővel működő 3.0 TDI erőforrás teljesítménye 230 kW (313 lóerő), bődületes nyomatékát 1450 és 2800 percenkénti fordulat között adja le, azaz szinte mindig a rendelkezésünkre áll. A márka első dízelmotoros S-modellje 2013 első negyedévében érkezik hozzánk, német ára 58,5 ezer euró lesz, magyar ára még nem ismert, 17 milliót minden esetre tegyünk félre, ha érdekelne bennünket hosszabb távra az élmény. 

©

A 2967 köbcentiméter lökettérfogatú TDI sorba kapcsolt két turbófeltöltője visszacsapó szeleppel csatlakozik egymáshoz. A hengerfej hűtését, a szívószelepek vezérlési időit és emelését, illetve a dugattyúk, valamint csapszegeik és olajsugár-hűtésük konstrukcióját egyaránt a nagyteljesítményű koncepció jegyében dolgozták át a tervezők. A common-rail befecskendező rendszer akár 2000 bar nyomásszinten is dolgozik, s munkaütemenként nyolc befecskendezésre képes. Hangja vérpezsdítő, de mű, ugyanis nem a motorból jön, nem is a kipufogóból, hanem a rendszerbe épített hangszórókból szól a benzines V6-osra emlékeztető muzsika. Az Audi A6 Avantban jobban szólt a cucc, akkor meglepetés volt, most pedig vártuk – talán ezért.

Az állandó quattro összkerékhajtású Audi SQ5 TDI álló helyzetből 5,1 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége 250 kilométer/óra, a zsúfolt német autópályán 180-nál azonban fel kellett adnunk. Sportmodell ide, vagy oda, stop-start dolgozik a kocsiban, becsülettel leállítja, ha nem kapcsoljuk ki. Váltója nyolcfokozatú automata, szépen, gyorsan és beleérző módon kapcsolgat, legyen az dinamikus mód, kézi váltás, vagy sportmód. Papíron 7,2 literes az SQ5 átlagos fogyasztása 100 kilométerenként, mi 10,2 litert etettünk meg vele átlagban.

Kormányberendezése elektromechanikus rendszerű, nagyon precíz, jelzi az út minden rezdülését. A sportfutómű 30 milliméterrel süllyeszti mélyebbre a karosszériát, de nem túlzottan kemény, pedig már szériakivitelben 20 hüvelykes könnyűfém keréktárcsáira 255/45 méretű gumiabroncsokat szerelnek. Kívánságra az Audi SQ5 21 hüvelykes kerekekkel is vihető. A fekete első féknyergek S feliratot kaptak. Az extrafelszerelésként rendelhető Audi drive select menetdinamikai szabályzórendszer az áttételét fokozatmentesen változtató dinamikus kormányzás berendezésével is kiegészíthető.

Utasterét az S-modellekre jellemzően sportos elegancia és fekete alaptónus határozza meg. Sportülései már alapkivitelben nappa/alcantara, vagy kívánságra négyféle színben rendelkezésre álló bőrkárpittal készülnek.

A csomagtartó térfogata 1560 liter, az SQ5 TDI 2,4 tonna össztömegű utánfutó vontatására is alkalmas. Felárért az Audi a legkorszerűbb szórakoztató (online szolgáltatások, Googe street view navigáció, internet), illetve vezetői segédrendszerekkel (sávtartó, holttérfigyelő, éberségjelző, távtartós tempomat stb.), szereli fel legújabb S-modelljét. Ezek természetesen a normál motorokkal szerelt Q5-ösökben is elérhetőek.

A szeptembertől nálunk 9,7 millió forintos alapártól (2.0 TDI) kapható megújult hobbiterepjárót három erőforrással is kipróbáltuk.  A kézi váltós, elsőkerék-meghajtású, 143 lovas dízelmotorral szerelt változattal üldözőbe vettünk egy SQ5-öst az autósztrádán. 190-ig tartottuk a tempót, de aztán 200 körül egy kövér gázzal otthagyott minket. Hasmagassága miatt quattro nélkül sem kell félnünk attól, ha hirtelen elfogy az út alattunk. A kisebbik dízel magabiztosan, erőlködés nélkül mozgatja a Q5-öst, miközben nem fogyaszt sokat. A tesztúton 6,6 literes átlagot mértünk, de ha nem keménykedünk az autópályán, még a hat liter alatti fogyasztás sem lett volna lehetetlen. A sajtóanyag 5,3 literes átlagról beszél 100 kilométerenként.

Hogy ne csak kormot szívjunk, beleszagoltunk az új benzinmotor működésébe is. A 225 lóerős, teljesen új építésű két hűtőkörös, alumíniummal könnyített győri motor gyorsan kergeti a kocsit, 350 newtonméteres nyomatéka 7,6 másodperces százas sprintet tesz lehetővé. A tesztúton a fogyasztás 11 literre jött ki 100 kilométerre átlagolva, igaz az autópályán ezzel a példánnyal túlléptük a 200 kilométer/órás sebességet (a sajtóanyag szerint be kellett volna érnie 7,9 literrel). A hétfokozatú duplakuplungos váltó gyorsan pakolgatja a fokozatokat, a fékek jól fognak, a nagy sietségben egyszer bal lábbal is belerúgtam. Érdekes, hogy a már új arccal is elérhető Audi Q5 hybridben még a régi kétliteres (211 lovas) benzinmotor dolgozik. A kínálatot három nagyobb teljesítményű motor egészíti ki, a kétliteres dízel 177 lovas, a háromliteres 245 lóerős, a háromliteres V6 turbó benzines pedig 272 lovas.

Jót tett a kocsi külsejének a ráncfelvarrás a két hokiütőt mintázó LED-es nappali fénycsík új karaktert ad a kocsinak, ami a hátsó lámpák LED-jeiről is visszaköszön.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Biró Csongor Autó

Audi Q5 teszt: hibridugrás

Bivalyerős, mégis környezetkímélő. Kevés ilyen autó van, az Audi Q5 hybrid sem az, bár tényleg izmos. Villanymotorja inkább áll az erő, mintsem a környezet szolgálatában, de kategóriájában legelső zöldebb autóként mindenképpen jár neki a taps.

Új módszer: egy egyszerű vérvétellel felmérhető a tüdőrák kockázata

Új módszer: egy egyszerű vérvétellel felmérhető a tüdőrák kockázata

Imbolyogva sétál az új kétlábú robot, de úgy forog, mint egy balett-táncos – videó

Imbolyogva sétál az új kétlábú robot, de úgy forog, mint egy balett-táncos – videó

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Borkai Zsolt lemondását követelték tüntetők Győrben

Borkai Zsolt lemondását követelték tüntetők Győrben

Kína vezető szerepet kíván betölteni a kibertér fejlődésében

Kína vezető szerepet kíván betölteni a kibertér fejlődésében

A fagyi visszanyal: már a szállodásoknak is fáj a sok üdülési jog

A fagyi visszanyal: már a szállodásoknak is fáj a sok üdülési jog