szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kisvárdánál karambolozott egy kamion egy Peugeot kisbusszal.

A rendőrség információi szerint tizenöten sérültek meg abban a szerda hajnalban Kisvárdán történt balesetben, amelyben egy munkásokat szállító kisbusz és egy kamion ütközött.

MTI/Taipusz Attila

Tamásné Berki Bianka, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője szerda délben elmondta: a balesetet az elsődleges adatok szerint az okozta, hogy egy Kisvárda irányába közlekedő kisbusz egy vele azonos irányba haladó kerékpáros előzésébe kezdett, melynek során áthúzódott a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba. Az előzésben lévő kisbusz vezetője - észlelve a vele szemben közlekedő kamiont - visszahúzódott a saját sávjába, melynek során az előzött kerékpárost elsodorta - ismertette a helyettes szóvivő. A teherautó vezetője az előzésben lévő kisbuszt észlelve hirtelen fékezni kezdett, majd átsodródott a szemközti sávba és frontálisan összeütközött a másik járművel.

MTI/Taipusz Attila

A balesetben a kisbuszban utazó munkások, illetve a kerékpáros sérült meg. Öt embert súlyos, tízet pedig könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők - tette hozzá a szóvivő. A térségi katasztrófavédelmi igazgatóság korábbi tájékoztatása szerint több sérültet a tűzoltók szabadítottak ki a roncsok közül.

A rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés idejére elrendelt útzárat feloldották, a forgalom zavartalanul halad.

MTI/Taipusz Attila
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!