Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Keddtől forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest belvárosában a Ferenciek tere környékén a tér átépítése miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
A kezdődő munkálatok miatt nem lehet majd parkolni a Március 15. téren, az Erzsébet a híd alatt, az Irányi utca egyes szakaszain, a Molnár utca lezárt végén és a Kéményseprő utcában.
Az építkezés érinti a Szabad sajtó út - Váci utca csomópontot is, ahol a Szabad sajtó úton folyó vízvezeték-építés miatt a forgalmi sávokat elhúzzák az út északi oldala felé, emiatt a Buda felé haladó buszsáv rövid szakaszon megszűnik. A Váci utca Duna utca és Irányi utca közötti szakaszára az Erzsébet híd felől nem lehet majd behajtani, így az Irányi utca az Erzsébet híd felől csak a Belgrád rakparton keresztül lesz megközelíthető.
A Ferenciek terén december elsejétől véglegesen lezárják a közúti aluljárót, ezért az Erzsébet híd az V. kerület déli részéből csak a Reáltanoda utcán és a Szép utcán át lesz elérhető. Az Irányi utca Váci utca és Károlyi utca közötti szakasza kétirányú lesz, így a déli Belváros felől közvetlenül elérhetővé válik a rakpart. A Ferenciek terén kezdődő munkálatok a Szabad sajtó út - Kossuth Lajos utca tengely forgalmát egyelőre nem érintik.
A közúti aluljáró lezárása miatt a Lehel tér felé a 15-ös és 115-ös autóbuszok december 1-jén üzemkezdettől a Kálvin tér és a Deák Ferenc tér között terelt útvonalon közlekednek. A buszok a Kálvin tértől a Múzeum körúton és a Károly körúton járnak, és a 9-es busz megállóiban állnak meg.
Az V. kerület sajtóirodája hétfőn reggel közölte az MTI-vel, hogy megkezdődött a Ferenciek tere és környékének átalakítása. A Belváros új fő utcája című projekt újabb üteme 4,1 milliárd forintba kerül.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.