Négyen megsérültek, köztük két gyermek, amikor árokba csapódott egy autó csütörtökön az M3-as autópálya nyírségi szakaszán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A sztráda Nyíregyháza felé vezető szakaszán, a 224-es kilométerszelvénynél a személygépkocsi eddig tisztázatlan okból lesodródott az úttestről és az árokba csapódott. A járműben négy román állampolgár - két felnőtt és két gyerek - utazott, akik a baleset következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek. Az M3-as érintett részén a fél útpályát lezárták, a forgalom rendőri irányítás mellett haladhat a helyszínelés ideje alatt.
Árokba csapódott egy kocsi az M3-ason
Árokba csapódott egy autó az M3-as autópályán, négyen megsérültek.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.