Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Minden magyar induló egység sikerrel teljesítette a Dakar idén 8400 kilométeres távját. A legjobban Szalay Balázs szerepelt, aki az összetettben a 24. helyet szerezte meg.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László duó után az ugyancsak az autósok között érdekelt Sebestyén Sándor, Bognár József kettős és a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió, valamint a Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert kamionos hármas is célba ért a Dél-Amerikában rendezett Dakar-rali szombati, utolsó szakaszán.
Pócsikék a 79. helyen teljesítették az utolsó napot, Sebestyénék pedig egy hellyel mögöttük értek be a célba. Az összetett eredményükről egyelőre ellentmondásosak a hírek: a csapat beszámolója szerint Sebestyénék a 72., míg Pócsikék a 74. helyen végeztek, a viadal honlapja viszont a 74., illetve a 76. helyre rangsorolja őket.
Szalay Balázsék a 24. pozíciót szerezték meg. A pilóta eddigi 12 Dakarjából nyolcszor ért célba, Bunkoczival közösen pedig hétszer. Az Opel Dakar Team tájékoztatása alapján a Darázsi, Vörös, Szalai kamionos trió összetettben a 30. lett a kategóriájában.
Az autósok között a francia Stéphane Peterhansel, míg a motorosoknál honfitársa, Cyril Despres nyerte meg az idei Dakar-ralit. Mindkét versenyző megvédte címét: Peterhansel 11. alkalommal - ötször autóval és hatszor motorkerékpáron - nyerte meg a világ legnehezebb és leghosszabb terepversenyét, míg Despres ötödször diadalmaskodott két keréken.
A Peruból január 5-én indult viadal mintegy 8400 kilométeres távjának 153 autó, 183 motorkerékpár, 75 kamion és 38 quad vágott neki. A résztvevők Argentína érintésével jutottak el Chile fővárosába, Santiagóba.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.