Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kínai fotókon jelent meg a Suzuki népszerű crossover jellegű autójának frissített változata.
A Suzuki idén a nemrégiben bemutatott S-Cross sportos városi szabadidő autójával (SUV) akar nagyot dobbantani, amelynek kapcsán úgy volt, az SX4 helyére lép. A döntés szerint végül marad a kisebb SX4 is, amelynek formája megérett a frissítésre.
Hogy a képen látható módon vagy sem, az hamarosan kiderül, mindenesetre Kínában lefotózták a frissített helyi változatot. Elsődlegesen a lökhárítók, a hűtőrács és a lámpák változtak nem túl forradalmian. A motorválaszték Kínában egy 1.6-os benzines 109 lóerős és egy 1.8-as szintén benzines 130 lóerős változatban kapható.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.