50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Magyarországon a nagyon kritikus útszakaszok hossza 1000-1500 kilométer lehet, de a 31 ezer kilométernyi közút fele „elviselné” az azonnali beavatkozást - mondta Völner Pál.
Középtávú program készül az úthálózat rendbe tételére. Azt, hogy milyen utak majd kerülnek sorra, szigorúan szakmai szempontok - az állapot, a leromlottság foka határozzák meg – mondta a köztévé Ma reggel című műsorában Völner Pál, az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára.
A Magyar Közútnál egy naprakész rendszer tartja nyilván az utak állapotát, a szakemberek ennek alapján dolgoznak majd. Idén mintegy 87 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a teljes úthálózat mintegy kétharmadát kitevő 4-5 számjegyű utak megújítására, ezekből 600-700 kilométer tökéletesen megújul, de az 1-3 számjegyű utak esetében is jelentős szakaszokat hoznak majd rendbe.
Az országban egyébként körülbelül 31 ezer kilométernyi közút van, ennek fele „elviselné” az azonnali beavatkozást, de a nagyon kritikus szakaszok hossza 1000-1500 kilométer lehet.
Az uniós pénzügyi ciklus zárását követően a használatarányos útdíj bevételeiből folytatódik majd a munka, ami lehetővé teszi, hogy három éven belül megálljon végre a 2000 óta tartó leromlás folyamat, egy 3-szor 2 éves programon belül pedig szeretnék elérni ismét a 2000-es év szintjét – hangsúlyozta az államtitkár.
Völner Pál szerint a kivitelezést minden esetben nagyon szigorúan ellenőrzik, elszámoltatják, ez a szűrő mindez pedig kizárja a visszaéléseket. Sok esetben egyébként nem is erről, hanem inkább arról van szó, hogy az adottságok (altalaj) miatt romlik el gyorsabban az út minősége – tette hozzá a szakállamtitkár.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.