szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A tervek szerint az e-útdíj megállapításakor figyelembe veszik majd a megtett távolságot, a teherautó súlyát és azt is, hogy hol közlekedik a jármű - hangzott el a Duna Televízió híradójában.

Hamarosan a parlament elé kerül az e-útdíj bevezetéséhez szükséges törvényjavaslat és végrehajtási rendelet is – mondta Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár szombaton a Duna Televízió szerint

Jelenleg egy teherautóval csak úgy lehet közlekedni bizonyos közutakon, ha a tulajdonos fizet érte, egy vagy tíz napra, illetve egy hónapra vonatkozik a díj. Júliustól azonban már nem időalapú, hanem használatarányos lesz az elszámolás.

A tervek szerint az e-útdíj megállapításakor figyelembe veszik majd a megtett távolságot, a teherautó súlyát és azt is, hogy hol közlekedik a jármű.

Magyarország uniós csatlakozása óta megnégyszereződött az országon áthaladó külföldi kamionok száma, ami óriási terhelést jelent az úthálózatnak. A cél most az a beszámoló szerint, hogy a közlekedők igazságosan viseljék az úthálózat fenntartásának költségeit.

Ezzel lényegesen magasabb bevétel képződik a közúti ágazatban, amiből a remények szerint a közúti hálózat állapotát lényegesen sikerül majd javítani – fogalmazott Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára.

Az új díjfizetési módszert a szakmai érdekképviseletek is támogatják. Wáberer György, akinek szállítmányozási cégével pénteken írt alá stratégiai megállapodást a kormány, azt szeretné, ha az e-útdíj bevezetésével egy időben a magyar fuvarozók kedvezményt kapnának az iparűzési- és a súlyadóból, valamint az átírási illetékből.

Éves szinten 150 milliárdos nagyságrendet tervez a kormányzat az úthasználati díj bevételéből. Úgy látjuk, hogy egy 10-15 milliárdos kompenzációs csomaggal a magyarországi fuvarozók versenyképessége tovább javulhat – nyilatkozta a Híradónak Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete korábbi elnöke.

Pénteken Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megerősítette, semmi sem veszélyezteti a júliusi indulást. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, tárgyalnak már arról, hogyan mérsékelhetik a hazai fuvarozók terheit.

Célunk, hogy az új rendszernek ők ne a vesztesei legyenek, hanem az intézkedések összességét tekintve a nyertesei, és olyan pozitív eredmények szülessenek, amelyek a lépéssel hozzá tudnak járulni a magyar gazdaság stabil növekedéséhez - mondta Varga.

A személyautóknál júliustól még marad a most érvényes e-matricás díjrendszer.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A belgák döntöttek: törlik a focibajnokság hátralévő részét

A belgák döntöttek: törlik a focibajnokság hátralévő részét

A veszélyhelyzet idejére megkötné a polgármesterek kezét a kormány

A veszélyhelyzet idejére megkötné a polgármesterek kezét a kormány

Új átverés terjed a magyar interneten: pénzosztást hirdetnek, de valójában ön fizet

Új átverés terjed a magyar interneten: pénzosztást hirdetnek, de valójában ön fizet