Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a főút 62-es kilométerénél történt karambol okairól egyelőre nincsenek információk. Annyit azonban tudni lehet, hogy kamionban ketten ültek és sértetlenek maradtak, míg a személyautóban négyen utaztak: az egyik utas a helyszínen életét vesztette, három embert kórházba szállítottak, egyiküket mentőhelikopterrel.A helyszínelés befejezéséig a 4-es főút 60. és 69. kilométere közötti szakaszra teljes zárást rendeltek el, a járműveket a ceglédi körforgalomnál, illetve a ceglédberceli lehajtónál a települések felé terelik - tette hozzá a szóvivő.Spitz Alexandra megyei katasztrófavédelmi szóvivő azt közölte, hogy a személyautóból két utast a mentősök szabadítottak ki, kettőt pedig a ceglédi tűzoltóknak kellett kivágniuk a roncsból. Az MTI értesülései szerint a baleset sérültjeinek állapota súlyos.
Kamion és autó ütközött Ceglédnél, egy ember meghalt
Kamionnal ütközött egy személyautó a 4-es főúton szerdán Cegléd és Ceglédbercel között, a balesetben egy ember meghalt, hárman megsérültek. Az érintett útszakaszt a rendőrök lezárták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.