Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Noha hazánkban a nagybetűs tél még mindig várat magára, Oroszország bizonyos részein borzalmas az időjárás és ez komoly leckét ad az autóvezetőknek.
A legfrissebb fedélzeti kamerás termésből is kapunk példát erre. Egy autós Sziktivkar és Ukhta között haladt járművével a havas, jeges úton: a látási viszonyok erősen korlátozottak voltak, így kis híján ráfizetett a könnyelműsködésre és csak hajszál tartotta, hogy bele nem rohant egy farönköket szállító teherautóba.
Az orosz utakról származó őrült videók túlnyomó többségével ellentétben a mostani felvételnek haszna is van. Jól szemléleti, hogy télen nem véletlenül szajkózzák még a szokásosnál is többször, hogy vezessünk körültekintően, kellő óvatossággal és tartsunk megfelelő követési távolságot!
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.